Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Gyarmati István: Szép, új világ: civilizációk háborúja, avagy a történelem visszavág
Gyarmati István lyamatot csak erőszakosan, diktatórikus eszközökkel lehet kihagyni, de még csak jelentősen felgyorsítani is, aminek eredményeképpen a végeredmény is torzul - persze, amennyiben egy demokratikus társadalomról van szó. Az új politikai elit kialakulása pedig még csak az első lépése annak a folyamatnak, amely az egész társadalom átalakulását jelenti: a társadalom átalakulása csak ezzel párhuzamosan kezdődhet és csak ennek befejeződése után fejeződhet be. A konfliktusoknak nemcsak okai, de lezajlása is sajátos, a konfliktus megoldását nehezítő jegyeket hordoz. A nemzetek és nemzetállamok kialakulása még azokban a régiókban is, ahol ez idejében és organikusan következett be, hosszú és legtöbbször véres háborúk által kísért folyamat volt. Ezeket a háborúkat azonban ezekben az esetekben a kor fegyvereivel vívták meg: a cél és az elérését szolgáló eszköz arányban volt egymással. Ma ez távolról sincs így: a cél, a nemzet és a nemzetállam kialakítása a korábbi századok feladata volt (azokban az országokban, ahol szerves fejlődés mehetett végbe), de a fegyverek, amelyekkel e konfliktusokat megvívják a XX. század fegyverei, sőt, egyre inkább fenyeget az a veszély is, hogy a legmodernebb, a XXI. század fegyverei is alkalmazásra kerülnek. Ennek következtében a nemzetállamok kialakulása nemcsak fejlődési folyamatát, de alkalmazott eszközeit illetően is letér a szerves fejlődés útjáról és nemcsak az államukért küzdő nemzeteket fenyegeti megsemmisüléssel, hanem hatása átterjedhet más államokra és régiókra is. Ezt a veszélyt növeli a kor azon sajátossága is, hogy míg korábban az ilyen jellegű konfliktusok elszigeteltek maradtak, a világ szinte nem is vett tudomást róluk, a hírek lassan terjedtek s csak a politikai elit felső rétege jutott hozzá - és érdeklődött - ezen események iránt. Ma egészen más a helyzet: minden konfliktus azonnal a képernyőre kerül, minél véresebb, annál inkább. A híreknek nemcsak az „illetékesek" a fogyasztói, hanem az egész közvélemény. S a politikai döntéshozatal demokratikus jellegéből adódóan a hírek politikaformálóvá válnak: a demokratikus országok vezetői a közvélemény nyomása alá kerülnek, mégpedig két, egymásnak ellentmondó és egymással szinte összeegyeztethetetlen nyomás alá: egyrészt az az elvárás fogalmazódik meg, hogy „valamit tenni kell", a civilizált világ, a demokráciák nem nézhetik tétlenül ártatlan emberek legyilkolását, elűzését, másrészt viszont nagy az ellenállás a saját katonák életének kockáztatásával, de jelentős anyagi eszközök mozgósításával szemben is. A problémákat növeli egy olyan jelenség is, amely gyakorlatilag független a nemzetállammá válástól, de ugyancsak a kor ellentmondásainak következménye, a túlnépesedés, amely ráadásul rendszerint azokon a területeken jelentkezik, ahol a nemzet kialakulásának problémájával is küzdenek. A túlnépesedés talán alapvető oka, hogy míg a szaporodásban a régi szokások érvényesülnek, miszerint sok utódra van szükség a nagy csecsemő- és gyermekhalálozás és a nagy szegénység miatt, annak érdekében, hogy a „törzs" fennmaradjon s legyen, aki eltartja az öregeket, addig az egészség14 Külügyi Szemle
