Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Gyarmati István: Szép, új világ: civilizációk háborúja, avagy a történelem visszavág
Szép, új világ: civilizációk háborúja, avagy a történelem visszavág II. Pesszimista - vagy realista? - vagyok abban a tekintetben, hogy a konfliktusok megelőzhetőek és nem igazán hiszek abban sem, hogy lehetséges gyors megoldásuk. Meg vagyok azonban győződve arról, hogy a fejlett demokráciák igen sokat tehetnek annak érdekében, hogy ezek a konfliktusok ne váljanak a világot zűrzavarba döntő, a demokráciákat is fenyegető háborúkká. Elsődleges érdekünk, hogy a konfliktusokat távol tartsuk magunktól: ez csak úgy érhető el, ha mi magunk megyünk el a konfliktusokhoz, és nem várjuk meg, amíg azok érnek el hozzánk. Ebben, természetesen, van némi önzés is: de hát mi a politika, a diplomácia a védelem feladata, ha nem a nemzeti - és egyre inkább az összeurópai és euroatlanti - érdekek védelme, annál is inkább, mert ezzel, meggyőződésem szerint az emberiség egészének érdekeit is védjük. Csak így segíthetjük ugyanis elő, hogy a világ, az emberiség megbomlott, természetellenes, anorganikus fejlődése a következő évtizedekben ne vezessen nagyméretű háborúhoz a világ gazdaságilag, szociálisan, politikailag és ebből adódóan, sajnos, elkerülhetetlenül katonailag is, egyelőre, egyre inkább polarizálódó részei között, csak így érhető el, hogy a polarizálódás és az ebből adódó szembefordulás lassan megszűnjön. A világot sokféle konfliktus jellemzi: etnikai, vallási, hatalmi stb. okok miatt vívtak pusztító háborúkat a világ különböző részeiben - sajnos magában Európában és a közeli térségekben is. A világ fejlett demokráciái értetlenül állnak az esztelen háborúskodás előtt: nem értik, miért elkerülhetetlen a XX. század végén ugyanazoknak a konfliktusoknak a megvívása, amelyeket a világnak ezen része már több száz éve maga mögött hagyott. Ebből adódóan nem is igazán tudunk reagálni az eseményekre: a demokratikus országok közösségének beavatkozásai gyakran nem hoznak eredményt - igazán tartós megoldást pedig még sehol sem sikerült elérni. Látható diszkrepancia van a szükségletek és az erőforrások között, a konfliktus látványos szakaszában elhangzó ígéretek és a rehabilitációs szakaszban megvalósuló tettek - és leginkább a segítség- nyújtó országok szándékai és céljai, valamint a valóság között. Ha reális politikát akarunk valaha is folytatni, reálisan, hideg fejjel és a napi politikai és propagandaszempontokat kizárva kell elemeznünk az eseményeket. Nem szabad előre megijednünk a következtetésektől, nem szabad azokat automatikusan, saját értékrendünket mechanikusan kivetítve minősíteni - és előre elutasítani. Ha nem engedjük az objektív elemzést érvényesülni, csak rossz következtetéseket vonhatunk le. S ezek következménye nemcsak az lesz, hogy sikertelenül teszünk óriási erőfeszítéseket a konfliktusok - egy részének - „megoldására" s vallunk kudarcot újra és újra, hanem fokozatosan diszkreditáljuk is magunkat, azokat az intézményeket - nemzeti és nemzetközieket is beleértve -, amelyeket használnunk ill. kialakítani szeretnénk a konfliktusok sújtotta országokban. De, ami még fontosabb, fokozatosan diszkreditáljuk - mert sikertelen - azt az értékrendszert is, amelyet képviselünk, megvalósítottunk 2002. tél 11
