Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Rostoványi Zsolt: Civilizációk a civilizáció ellen? A hidegháború utáni nemzetközi rendszer antinómiái
Civilizációk a civilizáció ellen1 volt, a modernizáció kezdetben szorosan összekapcsolódott a nyugatosítással, „vesz- ternizádóval". A nem nyugati civilizációkban ma is általános az az álláspont, hogy a két folyamat szükségképpen együtt kell hogy járjon, vagyis a modernizáció eleve nyu- gatosítást jelent, s a modernitás sokak szerint nem más, mint az univerzalitás igényével fellépő európai partikularizmus. A két folyamat között ugyanakkor jelentős a különbség, ami különösen a dekolonizáció óta eltelt időszakban vált világossá. Az európai, szerves módon végbemenő - tehát a tradicionális és a fokozatosan kibontakozó modem struktúrák ütközéséből adódó nagyobb konfliktusokat elkerülő - fejlődés időben egyidejűleg és térben párhuzamosan létezve az Európán kívüli világ tradicionális, elmaradott struktúráival, azokhoz képest önmagában testesítette meg a modernizációt. A Nyugaton kívüli civilizációkban külső (európai) hatásra megindult modernizáció azonosult a „külsővel", az „idegennel", ugyanakkor a „modernnel", szemben a „belsővel", a „sajáttal", ugyanakkor „elmaradottal". Mindezeket az ellentmondásokat a gyarmatosítás nagymértékben felerősítette, kiélezte és radikalizálta. Lényegében ebben az időszakban indult meg a modernizáció folyamata, s a modernizáció és a tradicionális struktúrák közötti ellentmondásokat fokozták a kolonizációs politika szándékoltan torz, egyoldalú fejlődést serkentő hatásai, s ezt a felemás modernizációt megvalósítani hivatott, nyugati minta szerint kiépült s nem a helyi viszonyokban gyökerező politikai-állami intézményrendszer. Az Európán kívüli civilizációkban a modernizáció folyamata az első - általában több évtizeden, sok helyütt több mint egy évszázadon keresztül tartó - időszakban a valóságban cseppet sem bizonyult „érték- és ideológiamentes", pusztán technikai folyamatnak. Ellenkezőleg: a kolonizáció ideológiája, a nyugati értékek terjesztésének szándéka, sokszor deklarált „civilizációs küldetéstudat" húzódott a hátterében. A kettőt - vagyis egyfelől a civilizációs értékeket hordozó és azokat terjeszteni kívánó küldetéstudatot, másfelől az általa motivált technikai modernizációt - a kolonizáció időszakában legalábbis aligha lehet különválasztani egymástól. Az utóbbi évtizedek fejleményei azonban azt látszanak alátámasztani, hogy a két folyamat - vagyis a civilizációs egyfelől és a modernizációs másfelől - mégis elvált egymástól, s a modernizációs folyamat és a nyomában végbemenő globalizáció először önnön nyugati civilizációs talapzatától függetlenedett, majd atlanti/észak-amerikai bázisáról is mindinkább leválni látszik. Az amerikai civilizáció globalizálódása ellen szól egy sajátos paradoxon is, mégpedig az amerikai civilizáció, illetve kultúra belső dezamerikanizációjának a lehetősége. Erre a „veszélyre" Huntington hívja fel a figyelmet, s óvja Amerikát az erősödő multi- kulturalizmustól. Az USA-ban ugyanis egyfelől komoly elméleti viták folynak az „olvasztótégely", illetve a „multikulturalizmus" teoretikusai között, amelynek során mind többen kérdőjelezik meg az „olvasztótégely" létjogosultságát s húzzák alá a kulturális kisebbségek jogát saját kultúrájuk védelmére, másfelől pedig a demográfiai elő2002. tavasz 57
