Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - VILÁGPOLITIKA - Lévai Imre: Kapitalizmusok összecsapása és a világrend átalakulása?
Lévai Imre akár vallási összekapcsolódástól elválasztja. Persze maga a termelési viszony új fölé- és alárendeltségi viszonyt hoz létre (amely kitermeli önmaga politikai stb. kifejezéseit is). Minél kevésbé jut túl a tőkés termelés a formális viszonyon, annál kevésbé fejlett ez a viszony..." (Marx, 1988,102. o.) 3 E helyütt Lukács György értelmező gondolataira hivatkozhatok: „Tisztán gazdaságilag kifejezve megmutatkozik, hogy a többletmunka elsajátítási módjában a relatív értéktöbblet elsajátítása az abszolútéhoz képest mind nagyobb helyet foglal el. Mármost a relatív értéktöbblet kezdettől fogva az értéktöbblet elsajátításának specifikus kapitalista eleme. Lehetősége már a manufaktúrában felbukkan, de általában az abszolút értéktöbblet uralkodik, amelyet a munkaidő meghosszabbításával vagy a munkabér csökkentésével fokoznak. A gépipar első korszakában még inkább eluralkodik ez a módszer; gondoljunk csak a gyerekmunka ekkori jelentőségére. Csak a lassanként kifejlődő szak- szervezeti ellenállás szab bizonyos határokat az abszolút értéktöbblet kizárólagos uralmának, és kényszeríti olykor a tőkéseket arra, hogy ez elől az ellennyomás elől a relatív értéktöbblet irányába térjenek ki. Ez azonban nem válhat uralkodó kategóriává, mielőtt a tőkések a maguk összességében nem válnak objektíve érdekeltekké a munkásosztály fogyasztásában. De az általunk vázolt fejlődés éppen ezt hozza magával; azoknak az áruknak a tőkés módon megszervezett tömegtermelését, amelyet a legszélesebb tömegek mindennap használnak. A kapitalista termelésnek ez az egyetemessége nem valósítható meg, ha a munkás nem vásárlóképes fogyasztó. Maga ez a tény ma annyira nyilvánvaló, hogy senki sem tagadhatja, de magyarázatakor gyakran olyan üres frázisok ködképeibe menekülnek, mint amilyen a népi kapitalizmus stb., ahelyett hogy józan gazdasági szemlélettel... elismernék, hogy a relatív értéktöbblet a munkabér emelkedése és a munkaidő csökkenése ellenére lehetővé teszi a tőke értéktöbbletben való részesedésének növekedését. (Világos, hogy a szolgáltatások kapitalizálódása a munkaidő csökkentését egy új piac kiterjesztésére használja fel.) Az abszolútról a relatív értéktöbblet eluralkodására való átmenet tehát mindinkább maguknak a tőkéseknek az életbevágó érdekévé válik, és ezzel a kapitalizmus spontán, történelmileg kialakult gazdasági szükségszerűséggel megy át a termelésnek és az értéktöbblet elsajátításának tisztábban társadalmi módjára." (Lukács, 1985, 316-317. o.) 4 A liberális baloldali társadalomtudós nem kevés öniróniával tárulkozik ki: „Jómagam az osztályokról írott könyvemben »posztkapitalista társadalomiról beszélek. És lám, az idegesítő 1970-es évek hatására hosszú kéziratba fogtam »Hanyatló modernitás« címmel, amelyet szerencsére nem publikáltam. A címén csak egyvalami javít: elkerüli a »posztizmust« - bár csak épphogy -; esti szürkület és az éj sötétje után az ember - ha sötét szemüvegben is - meglátja a hajnali napot érintetlenül. Számomra legalábbis a modernség napja visszatért." (Dahrendorf, 1994,16-17. o.) 5 Úgy tűnik, hiábavaló rendszeresen szóvá tennem vezető magyar közgazdászok előtt, hogy az önfenntartó növekedés (self-sustained growth) és a fenntartható fejlődés (sustainable development) két különböző fogalom -immár nemhogy felcserélhetőnek vélik a kettőt, hanem konzekvensen „fenntartható növekedésről" beszélnek az önfenntartó növekedés értelmében, ezzel mindig nagy örömöt kiváltva a műveltebb külföldi kollégák körében, akik a zavaros magyar megnyilatkozások hallatán azonban rövid időn belül rájönnek, hogy szó sincs a környezetvédelmi szempontok beépítéséről a gazdasági növekedés feltételeinek kialakításakor, csupán a növekedés egyensúlyi pályája meghatározásának kívánalmáról. (Ami szintén nem csekélység.) Walt Whitman Rostow már az 1950-es évek elején publikált tanulmányaiban feszegette a növekedés önfenntartó szakasza elérhetőségének kérdését (vö. Rostow, 1958), majd nagy hatású könvvében (Rostow, 1960) konzisztens elméleti rendszert dolgozott ki ugyanerről. A fenntartható fejlődés fogalmát ezzel szemben az „ökológiailag racionális fejlődés" értelmében használja a világ képzett közgazdász társadalma az ENSZ Gro Harlem Brundtland elnök asszony vezette Környezetvédelmi és Fejlesztési Bizottsága 1987-es jelentésének (Notre avenir a tons. Montreal, Éditions du Fleuve, 1988) kiadása óta. 6 „Egyenértékek cseréje esetén nem jön létre értéktöbblet, ha pedig nem egyenlő értékeket cserélnek, akkor sem. A forgalom vagy az árucsere nem hoz létre értéket. így érthető, hogy midőn a tőke alapformáját elemezzük, azt a formát, amelyben a modern társadalom gazdasági szerkezetét (az én kiemelésem - L. I.) meghatározza, miért hagyjuk egyelőre teljesen figyelmen kívül a tőke népszerű, úgyszólván özönvíz előtti alakjait, a kereskedelmi tőkét és az uzsorátokét." (Marx, 1948,177. o.) 128 Külügyi Szemle
