Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Rostoványi Zsolt: Civilizációk a civilizáció ellen? A hidegháború utáni nemzetközi rendszer antinómiái
Civilizációk a civilizáció ellen ? Eltérő civilizációs diskurzusok Nagyjából az ötvenes évek végéig egyoldalú diskurzus folyt a világról, mégpedig Európa, a Nyugat diskurzusa. E diskurzus tárgya természetesen nem csupán a Nyugat maga volt, hanem a világ többi része is. A nem nyugati társadalmakat - a „Keletet" - a nyugati, európai fejlődés alapján magyarázták, „hiánytársadalmakként" jellemezték, „számon kérve" rajtuk azokat a fejlődési kategóriákat, illetve szakaszokat, amelyek az európai fejlődés sajátjai voltak. E társadalmakat többnyire az európai fejlődés valamelyik korábbi szakaszával azonosították, s általános volt a vélemény, hogy szükségszerűen be kell járniuk ugyanazt a fejlődési utat, amelyet Európa, a Nyugat bejárt. Az ötvenes évek végén kezdődött és máig nem zárult le a szakirodalomban az a vita, amely a keletkutatás, az orientalisztika kapcsán az európai és a nem európai fejlődés különbözőségeit feszegeti, s amelynek legismertebb munkája Edward Said Orien- talizmus című műve.38 A vita ismertetésére itt nincs mód. Said orientalizmus-értelme- zésének lényege a „mi-ők" dichotómia - vagyis az orientalizmusban megnyilvánuló „másság"-felfogás - kritikája. „Ez az orientalizmus igazi szellemi kihívása. Feloszthatja-e bárki az emberiségben testet öltő valóságot... különböző kultúrákra, történelmekre, hagyományokra, társadalmakra... úgy, hogy a végeredményt emberiessége nem sínyli meg? Sikerül-e kibékíteni a felosztás nyomán keletkező csoportok, például a »mi« - nyugatiak - és az »ők« - keletiek - között feszülő ellentéteket?"39 Said az univerzalizmus-partikularizmus ellentétpár egy jelentős - általános érvényű - problémájára világít rá. A különbözőségek (túlhangsúlyozása gyakran az általánost áldozza fel, s hozzájárul az ellentétek, konfliktusok mélyüléséhez. A különbözőségek figyelmen kívül hagyása viszont sokszor a partikulárist tünteti fel univerzálisként, nem veszi tekintetbe az eltérő sajátosságokat s hajlamos a különbözőséget úgy feltüntetni, mint valamiféle általános érvényű fejlődés, haladás akadályát. A Kelet megkülönböztetése és a Nyugattól való elhatárolása negatív és pozitív értelmezésű is lehet, nyilvánvalóan a mögötte rejlő (s gyakorta politikai célok által befolyásolt) szándéktól függően. Negatív, amennyiben a Kelet egy differenciálatlan, monolit egységet, ami elmaradott, önmagában fejlődésképtelen, tehát „civilizálandó"; a Nyugattól eltérő, a Nyugatot fenyegető valamit jelent, amelytől félni kell, tehát amely ellen eleve védekezni szükséges stb. Pozitívat, amennyiben a megkülönböztetés regisztrálja az eltéréseket, azt, hogy az európai, a nyugati sémákat nem lehet automatikusan ráhúzni a Keletre. Az egyik álláspont szélsőséges, túlzó alkalmazásának veszélye a különös, a másiké az általános figyelmen kívül hagyása, legalábbis elhanyagolása. Egy sor tényező járult hozzá ahhoz, hogy a kilencvenes éveket követően felerősödött a második világháború után megindult folyamat: a nem nyugati civilizációk egyre markánsabban hangoztatják sajátosságaikat, a nyugatitól eltérő értékeiket. Mind többen vélik úgy, hogy - Fukuyamára utalva - nem csupán egyetlen, mégpedig a Nyu2002. tavasz 51
