Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Miszlai Sándor: Oroszország külpolitikája a jugoszláviai konfliktusok rendezési folyamatában
Miszlni Sándor kozására. Ezt a döntést az ENSZ békefenntartó erőinek brit parancsnoka - a NATO katonai irányítóival való egyeztetést követően, s az ENSZ-főtitkár boszniai különmegbí- zottjának formális beleegyezésével hozta meg. Az orosz diplomáciai vezetők körében ez a döntési folyamat meglehetős zavarodottságot okozott. Ugyanakkor bármiféle válaszlépés foganatosítása meghaladta Moszkva képességeit, s lényegében a NATO-beavatkozást mint szükséges megoldást értelmezték. Mindemellett a Gorazde körüli válság megoldásában Oroszország ismét eljátszotta a szerbeket meggyőző szerepét, s gyakorlatilag csak Moszkva közbenjárására hagytak fel a város ostromával. Az események hatására már ebben az időben kezdett megerősödni az a moszkvai álláspont, miszerint nem szabad folyamatosan visszaélni a szerbek bizalmával, s a szarajevói megoldás alkalmazásában nem merülhet ki az orosz külpolitika mozgástere. Mindazonáltal a folyamatok utólagos elemzéséből arra lehet következtetni, hogy a nyugati megoldástól jelentősen különböző elképzelések kidolgozását Moszkva nem is óhajtotta. Az orosz elnök délszláv megbízottja, Csurkin az Állami Duma delegációjának boszniai látogatása előtt kijelentette: „Magyarázzák el a szerbeknek, hogy a játszadozás ideje lejárt, és most már valóban keményen odacsapnak nekik, mi pedig végül is a NATO-országokat támogatjuk.. ,"4 A szerbek elleni katonai fellépés támogatása mellett Washington magatartását 1994 első felében még két jelentős esemény befolyásolta, amely érzékelhetően módosította a boszniai rendezés folyamatát. Egyrészt 1994. március 18-án Washingtonban, közvetlen amerikai részvétel mellett létrehoztak egy föderatív államalakulatot, a bosnyákok és a horvátok által ellenőrzött területek egyesítésével, amely ezáltal a Muzulmán-Horvát Föderáció (MHF) elnevezést kapta. A három szemben álló boszniai népcsoport közül kettő egyesítésének gondolata német és francia politikusoktól származik, még 1993 végéről. A bosnyák-horvát megbeszélések Németországban és Ausztriában kezdődtek, majd a tárgyalófeleket az Egyesült Államokba rendelték. Az amerikai diplomácia aktív bekapcsolódása a folyamatba hozzájárult ahhoz, hogy Horvátország végül elfogadja a felkínált megegyezést, hiszen számára a Hercegbosznai Horvát Köztársaság megőrzése fontosabb volt, mint Bosznia teljes körű föderációs átalakítása. Mindazonáltal megoldást csak a horvát reguláris csapatok folytatódó, boszniai háborús részvétele miatti amerikai szankciók fenyegetése eredményezett. A Washingtonban aláírt dokumentumok mindenekelőtt az üj államalakulat alkotmányos berendezkedését szabályozták. A felek megállapodtak az elnök és az alelnök (különböző népcsoportokhoz tartozó) négy évre történő megválasztásáról, központi kormányzat, illetve egységes parlament és hadsereg létrehozásáról. Az MHF fővárosaként Szarajevót kiáltották ki, s hivatalos nyelvként a szerbtől írásmódjában is eltérő bosnyák és horvát nyelvet vezették be. 64 Külügyi Szemle
