Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Kardos Gábor: Diplomácia és az emberi jogok
Diplomácia és az emberi jogok Kardos Gábor I. Az emberi jogok a nemzetközi kapcsolatokban A z Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának elfogadásával (1948) új korszak kezdődött a nemzetközi kapcsolatok történetében. Az Egyetemes nyilatkozat megerősítette és értelmezte az ENSZ-alapokmánynak az emberi jogok tiszteletben tartását kimondó alapnormáját, így ettől az eseménytől számíthatjuk, hogy az emberi jogok a nemzetközi együttműködés legitim tárgyaivá lettek. Ez azt is jelentette, hogy az emberi jogok egyúttal a külpolitikai törekvések legitimálóivá is váltak. A nemzeti érdeknek tekintett célok szolgálata kiegészülhetett az emberi jogok nemzetközi tiszteletben tartatásával. Figyelemre méltó és az Egyetemes nyilatkozat alapító atyáinak intellektuális teljesítményét dicséri, hogy az emberi jogok érvényesülését nem csupán a belső politikai viszonyok, de a nemzetközi kapcsolatok megfelelő minőségéhez is kapcsolták. Az Egyetemes nyilatkozat 28. cikke kimondja: „Minden személynek joga. van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok tekintetében olyan rendszer uralkodjék, amelyben a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított jogok és szabadságok teljes hatállyal érvényesülnek. A hidegháború idején az emberi jogok szerepének és jelentőségének értelmezése volt az egyik legvitatottabb kérdés a Kelet és a Nyugat között. A politikai párbeszéd során a Nyugat az emberi jogok érvényesülését firtatta, míg a Kelet szovjet típusú diktatúrái defenzív és apologetikus pozícióban szívesebben hivatkoztak „a béke ügyére" és a fegyverzetkorlátozás fontosságára. Ha mégis az emberi jogokról beszéltek, a gazdasági, szociális és kulturális jogok általuk vallott fölfogását kérték számon a Nyugaton, amely viszont a polgári és a politikai jogokra helyezte a hangsúlyt. A Kelet ellenségesen viszonyult az emberi jogi kötelezettségek nemzetközi ellenőrzéséhez, míg a Nyugat az államközi intézményekhez intézhető egyéni panasz és a helyszíni ellenőrzés fontosságát húzta alá. A konfliktus lényege a másik oldal társadalmi rendszerének a vitatása volt, hiszen a Kelet súlyos emberi jogsértései az egy- párti diktatúrák működéséből következtek, míg például a munkához való jog szükségszerű következményének tekintett teljes foglalkoztatottság, amit a Kelet kért 2002. ősz 3
