Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)

2002 / 1. szám - Bevezető

Bevezető Magyarics Tamás A megszűnt Külpolitika helyett a két világháború között már ugyanilyen címmel megjelent folyóirat - Külügyi Szemle - néven új, negyedévenként megjelenő la­pot indít a Külügyminisztérium és a Teleki László Intézet. Az új Külügyi Szemle mindkét elődjének erényeit szeretné átvenni, és egyfajta jogfolytonossággal szeretne fó­rumot teremteni a magyar külpolitikai gondolkodás művelői számára. A megújult szer­kesztőbizottság célja az, hogy a folyóirat politikai pártállástól függetlenül helyet biztosít­son mindenkinek, s az egyetlen mérce a minőség legyen. A remények szerint a Külügyi Szemle vitafórummá is válik, amelynek a hasábjain olyan gondolatébresztő írások jelen­nek meg, amelyek elősegítik majd mind az egyes kérdések szakértőinek, mind a téma iránt érdeklődő olvasóknak az eligazodást a nemzetközi élet különböző kérdéseiben, kü­lönös tekintettel Magyarország külkapcsolataira. A Külügyi Szemle a „külkapcsolatokat" tágan, modern értelemben fogja fel, olyan módon, hogy azokba beleférnek a hagyomá­nyos diplomáciától kezdve a külgazdasági kapcsolatokon át a nemzetközi környezetet közvetve befolyásoló környezeti problémák is. Ugyanakkor a Külügyi Szemle arra is töre­kedni fog, hogy az elméleti kérdések és válaszok mellett gyakorlati alternatívákat is kí­náljon a magyar külpolitikai döntéshozóknak. A Külügyi Szemle lehetőséget kíván biztosítani a nemzetközi kapcsolatokkal elméleti és gyakorlati téren foglalkozóknak egyaránt a megjelenésre. A folyóirat egyik célja ezzel az, hogy közelebb hozza a szakma ezen két oldalának művelőit, és a rendelkezésére álló eszközökkel elősegítse azt, hogy gyümölcsöző együttműködés alakuljon ki az elméleti és gyakorlati szakemberek között. A folyóirat egy másik célja lehetőséget adni a pályakez­dő fiataloknak, hogy bemutatkozhassanak a szakma művelői előtt. Mindez egyben jó le­hetőséget kínál a különböző szellemi műhelyeknek - kutatóintézeteknek, egyetemi tan­székeknek, akadémiai intézményeknek - arra, hogy számot adhassanak az intézmények­ben folyó kutatásokról, azok fő irányáról és eredményeiről. A Külügyi Szemle - Foreign Policy Review címmel - meg szeretne jelenni a nemzetközi tudományos életben is. A tervek szerint évenként kettő angol nyelvű szám jelenne meg; közülük az egyik válogatást közölne az adott évben a magyar nyelvű számokban meg­jelent tanulmányokból, míg a másik addig máshol nem közölt, eredeti írásokat publikál­2002. tavasz 3

Next

/
Thumbnails
Contents