Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 2. szám - EURÓPA - Deák András: Oroszország nemzetbiztonsági koncepciója
Oroszország nemzetbiztonsági koncepciója kotmányos keretek között történő reformja, a végrehajtó hatalmi ág vertikumának megerősítése. Végeredményben megválasztását követően épp ezen a területen születtek meg az új államfő első érdemi döntései: mind az elnöki megbízottak intézményének megerősítése, a gubernátorok leváltásának jogi szabályozása, mind a központ és a régiók közötti pénzügyi transzferek tisztázása ezt az alapvető célt szolgálta. Az oligarchikus struktúrák politikai befolyásának megtörése mellett épp a regionális elitek jogilag korlátlan ténykedésének visszaszorítása képezte a putyini etatizmus másik látványos elemét.16 A rendteremtés mellett való ilyen fokú felső szintű elkötelezettség egyáltalán nem volt egyértelmű a koncepció elkészítése idején. Az örökösi pozíció, a végrehajtó hatalmi ág biztosította adminisztratív, pénzügyi felhajtóerő jelentős politikai, gazdasági garanciákat, engedményeket sejtetett Putyin részéről. Korántsem lehetett eldönteni, hogy ezek a kényszerű koncessziók mennyire szűkítik le az új elnök mozgásterét. Ebből a szempontból a Putyin fémjelezte etatista program egyik legnagyobb gyengéje, az új elnök politikai profiljának egyik legnagyobb nehézsége épp az őt kitermelő és segítő közeggel való azonosítás, illetve ennek a közvélemény felé való cáfolata volt. Nyilvánvaló, hogy a riválisoknak hasonló kötöttségekkel ilyen mértékben nem kellett számolniuk. Az a tény, hogy Putyin viszonylag hamar, közvetlenül hatalomra jutását követően nekikezdhetett a hatalmi vertikum megerősítésének, jól mutatja az örökösödési küzdelem hevességét, a közvetlen jelcini politikai elit kiszolgáltatottságát és kétségbeesését, alkupozícióinak 1999 második felében bekövetkező rohamos erodálódását, az utóddal szemben támasztott követelmények vUznny- lag korlátozott voltát.17 A hadseregre vonatkozó rész a katonai doktrína párhuzamos munkálatai miau igen rövid. Az 1993-as alapelvekkel összhangban most is utalt a haderő békelétszámára: „Oroszország fegyveres erői katonai állományának békeidőben képesnek kell lennie az ország megbízható védelmét biztosítani légitámadás esetén, más erőkkel, katonai alakulatokkal és szervekkel közösen egy lokális háborúban (fegyveres konfliktusban) az agresszió elhárítására, illetve stratégiai felfejlődésre kontinentális háború esetén."18 Lényegi kitétele, hogy nem zárja ki nukleáris fegyver elsőként való bevetését, ha az agresszió elhárításának minden egyéb eszköze kimerült. A viszonylag terjedelmes katonai doktrína sem tartalmaz a nemzetbiztonsági koncepción túlmutató lényegi újdonságokat. Ugyanakkor érdekes és tanulságos a „fegyveres konfliktusok és háborúk jellemzői" fejezet, amelyben a hadsereg bevethetőségének részletes osztályozása és bizonyos alapvető, nem egyszer igencsak sajátos háborús koreográfiák leírása található. Azonban a katonai doktrína elfogadása sem volt képes elleplezni a fegyveres erők szerepe körüli, a hadseregen és a politikai eliten belüli alapvető ellentéteket. 2000. nyár végén, őszén a hadsereg hosszú távú fejlesztési tervének tárgyalásakor a Honvédelmi 2002. nyár 147
