Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Kiss J. László: A "külpolitika vége?", avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje
Kiss J. László azon a konszenzuson alapult, hogy legfőbb funkciójuk önmaguk alkalmazásának a megakadályozása. A hidegháború stratégáinak gondolkodásában a hangsúly a NATO központi európai frontjára és a nukleáris egyensúlyra, valamint arra a clausewitzi dilemmára került, hogy miképp lehet a háborút a nukleáris fegyverek feltételei között „megmenteni" a politika számára. Az ezzel a problémával foglalkozó stratégiai tanulmány- írók számára az volt a főkérdés, hogy miként lehet maximalizálni azokat a lehetőségeket, amelyek a katonai (nukleáris) erőnek a politika racionális eszközeként való hatékony alkalmazását biztosíthatják. A stratégiai tanulmányok tartalmukban apolitikusak, módszereikben nagyrészt ahistorikusak voltak. A történelem a stratégiai tanulmányok legtöbb művelője számára - amikor azt egyáltalában felhasználták - inkább az illusztráció forrása, semmint az elemzés része volt. A stratégiai magatartás olyan általános elmélete, mint a nukleáris elrettentés abból indult ki, hogy az atomfegyverek kölcsönösen pusztító hatása a szuperhatalmak közötti különbségeket - beleértve a történetieket is - viszonylagossá teszi, ezért indokolt az államok nemzetközi magatartásának értelmezésében a realista elmélet homogén racionális szereplő és a gazdaságtan racionális választási modelljéből, s ennek megfelelően az alku- és játékelmélet stratégiai kalkulációból kiindulni.42 Ez a realista felfogás a moralitásnak a külpolitikában alapvetően „instrumentális politikai szerepet" adott. Ennek értelmében az igazságosság, tolerancia csupán a hatalmi törekvések igazolásának eszközeként jöhetett számításba Néhány realista szerző abból indul ki, hogy a morális értékek viszonylagosak, ezért azokat nem lehet legitim módon alkalmazni más országokra és kultúrákra.43 A moralitás alárendelése az önérdekkövető politikának, a politikai szükségszerűségnek egy olyan sajnálatos választás, amelyet a politika vezetőitől a nemzetközi rendszer anarchiája és az emberi természet realitásai kényszerítenek ki.44 A hidegháborút követően döntő változás ment végbe az erő alkalmazhatóságának, valamint a konfliktusok forrásainak és ezzel a háború jellegének, nem kevésbé a biztonságpolitika tartalmának a megváltozása tekintetében. A szovjet-amerikai szembenállás megszűnésével, a Szovjetunió és a keleti tömb felbomlásával a konfliktusok egyfajta „szétszóródása" ment végbe a tömbök és államok közötti területekről, a felbomló államokon belül kialakuló anarchikus térbe. A folyamatot Lawrence Freedman a kutatók tömeges exodusaként jellemezte a stratégiai tanulmányok írásától, a fegyverzetkorlátozás területein át az etnikai konfliktusok irányába, ami stratégiai tanulmányokban követett eddigi gyakorlattal szemben nyilvánvalóan a történetiség szempontjainak az újraéledéséhez vezetett.45 A biztonság fogalmának kiszélesedése, a multidimenzionális biztonság fogalma a biztonsági tanulmányok korábban szinte egyedül meghatározó realista képviselőit azzal a kihívással lepte meg, hogy az etnikai, gazdasági, társadalmi, kulturális, környezetvédelmi, terrorista veszély stb. tényezőinek beszámításával a biztonság fogalma „túlbő22 Külügyi Szemle
