Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Nagy Péter: Virtuális diplomácia - mítosz vagy valóság?
Virtuális diplomácia - mítosz vagy valóság? fogalmazva: a CNN adásaiban „a kép hatalma, a hatalom képei" nyilvánulnak meg.129 Bár a média nem mindig tájékozott a specializált és technikai részletekről, mindazonáltal a teoretikusan gondolkodó médiaszemélyiségek elemzései esetenként oly mértékben meggyőzőek, hogy a nagyhatalmak döntéshozatali központjaiban és azon kívül is tanulmányozzák azokat.130 A virtuális diplomácia gyakorlati megvalósulását bemutató példák sorát hosszan folytathatnánk, ám ehelyett inkább egy figyelemre méltó fejleményt emelünk ki: Rosenau szerint a tradicionális államhatárokat felváltotta a „határvidék"131 (a „Frontier”), egy új politikai tér, amelyben a hálózati alapon működő, modern IKT-t alkalmazó szervezetek ugyanolyan fontosak, mint a hierarchikus alapúak. A „határvidék" mélyén meghúzódó dinamika tulajdonképpen egy folyamat, amelyben a világot inkább a sokféle befolyásolási szférák halmazai dominálják, melyek átveszik a territoriális tér tradicionális felosztásának a szerepét. Ennek az új térfelosztásnak a következményeként jönnek létre az „elképzelt közösségek" („imagined communities"), „a változás motorjai, a befolyás határainak és forrásainak újratervezői az elkövetkező évtizedekben".132 Ezekhez az „elképzelt közösségek"-hez szolgálhat ízelítőül az internet nemzetközi koordinációs csoportjának az a döntése, amely alapján a Palesztin Nemzeti Hatóság hálózati do- mainnevet (.ps) kapott. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a cybertérben már saját „földbirtok"-kai, azaz politikai térrel rendelkezik, holott a territoriális országok még el sem ismerték állami státusát.133 Következtetések l.A nemzetközi politikai viszonyok realista megközelítése szempontjából megalapozottnak tekintjük Henry Kissinger megállapítását, amely szerint: „a XXL század nemzetközi rendszere legalább hat nagyhatalmat foglal majd magában: az Egyesült Államokat, Nyugat-Euró- pát, Kínát, Japánt, Oroszországot és valószínűleg Indiát; valamint a közepes nagyságú és kisebb országok sokaságát"13i Ugyanakkor a posztmodern vüágrend lényegét az integráció és fragmentáció, a centralizáció és decentralizáció dinamikájának egyidejűségét kifejező „poszt-internacionalista" kapcsolatok fejezik ki a legkarakterisztikusabban, ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül Huntington figyelmeztetését sem: „a világpolitikai események legfontosabb szereplői jelenleg a nemzetállamok, és a jövőben is azok maradnak, de érdekeiket, társulásaikat és konfliktusaikat egyre inkább kulturális és civilizációs tényezők alakítják."13S Ebben a világrendben a nemzetállamok céljaik elérése érdekében az általuk szükségesnek vélt politikai, gazdasági, (virtuális) diplomáciai eszközökhöz folyamodnak, titkos akciókat kezdeményeznek, hírszerzési információkat gyűjtenek, ellenpropagandát fejtenek ki, korlátozó intézkedéseket vezetnek be, az állami és a nem állami szereplők hálózataival lépnek ideiglenes szövetségre. 2002. tavasz 111
