Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÖNYVEKRŐL - Magyarics Tamás: Borhi László: A vasfüggöny mögött
Könyvekről rendszer nemzetközi elszigetelésére irányultak az amerikai törekvések. Az 1950- es évek végén azonban változott a helyzet. Borhi László három tényezőt sorol fel ebben az összefüggésben: a Kádár-rendszer megszilárdította a helyzetét Magyarországon, és hosszabb távon számolni kellett vele; Kádár nem volt hajlandó megszakítani a diplomáciai kapcsolatokat; Hruscsov az úgynevezett békeof- fenzívája keretében kivonta a szovjet csapatokat Romániából, és egy szovjet hadosztály elhagyta Magyarországot is. Nagy Imre és társainak kivégzése 1958. június 16-án visszavetette a magyar-amerikai kapcsolatok normalizálására irányuló óvatos kezdeményezéseket. A kétoldalú kapcsolatokat Mindszenty-ügy is jelentősen megterhelte. A magyar hercegprímás jelenléte a budapesti amerikai követség épületében ellentétes volt a nemzetközi jogi és az amerikai gyakorlattal is - például, Kovács Béla kisgazda- párti politikusnak a Mindszentyéhez hasonló menedékkérelmét az amerikaiak elutasították. Ebben az ex lex helyzetben az egymást követő amerikai adminisztrációk kínosan ügyeltek arra, hogy Mindszenty csak magánjellegű levelezést folytathasson; az amerikai magatartás számos konfliktus forrása volt a magyar főpap és az amerikai hivatalos szervek között. A további vitás kérdések gazdasági jellegűek (magyar restitúciós igények, amerikai kárpótlási követelések), kulturálisak (csereprogramok, amerikai részvétel a BNV-n) és politikaiak (követségek létszáma, követségi alkalmazottak mozgáskorlátozása) voltak. A holtpontról való elmozdulást 1962 jelentette, amikor az amerikaiak ígéretet tettek a „magyar kérdés" ejtésére az ENSZ-ben, míg a magyarok a politikai foglyoknak adandó amnesztiát helyezték kilátásba - természetesen miután Hruscsov a november 7-ei moszkvai ünnepségek közben erre „engedélyt" adott Kádárnak. Tágabb összefüggésben - amerikai szempontból - a rugalmasság azt jelentette, hogy újfent nem a „biliárdgolyók" belsejére voltak kíváncsiak, azaz az egyes közép- és kelet-európai országok belpolitikájára, hanem a „biliárdgolyók" mozgására, azaz, a térség egyes országainak a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolataira. (Ilyen módon lehetett a szocialista táborból „kilógó", de a saját országaikban diktatórikus hatalmat gyakorló Nicolae Ceausescu vagy Joszip Broz Tito, a Nyugat „kedvence".) Averell Harriman a Mód Péterrel folytatott 1963. decemberi megbeszéléseken hangsúlyozottan szólt arról, hogy a „lengyel-amerikai jó viszony kulcsa Varsó »függetlenségi politikája«" (219. o.). Amikor a magyar-amerikai tárgyalások 1964 elején ismét lendületet nyertek, újabb akadály látszott feltűnni a megegyezés útjában. A vietnami háborúról van szó, ám Kádár János tudta, hogy Vietnam a Szovjetuniónak nem létfontosságú kérdés. (Ennek az elgondolásnak a jogosságát a leglátványosabb módon az 1972. májusi amerikai-szovjet csúcstalálkozó és az ott aláírt megállapodások igazolták, amikor a szovjet vezetés figyelmen kívül hagyta, hogy az Egyesült Államok köz2001. tavasz-nyár 277
