Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Pritz Pál: A Horthy-korszak külpolitikájáról
A Horthxy-korszak külpolitikájáról bontakozik ki. E mélységes tévedés nem csekély összetevője abból a fölénytudatból táplálkozott, amellyel Budapesten hajlamosak voltak a német politikai viszonyok alakulását megítélni. A jelenségek véres voltától való elvonatkoztatás önmagában nemhogy nem hiba, hanem akár erény is lehet, ám az elvonatkoztatás adott módja a nácizmus banditatermészetétől jelentett elvonatkoztatást, másképp fogalmazva az elvonatkoztatás jelentős mértékben a német fasizmus lényegének meg nem értéséből táplálkozott. Ez volt a tévedés gyökere, s ebből sok egyéb, később döntőnek bizonyult politikai hiba származott. Ezért van az, hogy ott sem látnak a dolgok mélyére, ahol Hitler területi követeléseit az etnikai revízió jelszava mögé rejtette. Amint azt Ormos Mária legutóbb írja: „a magyar politikai csoport nagy része is csak a prágai német bevonulás után döbbent rá, hogy Németország nem etnikai alapon lép fel, hanem »nyers expanziót« folytat."20 De nézzük a témát szélesebb összefüggésben: az angol megbékélési politikát hasonló vakság okozta, s az is igaz, hogy a Magyarországnál lényegesen jobb, formálisan is szövetségesi pozícióban lévő Olaszország vezetője, a Duce is „biztos, hogy Hitler kolosszális hódító terveivel nem volt tisztában".21 A magyar vezetést mindennek fényében kell megítélni, s így azt mondhatjuk, hogy a hitleri tervek átláthatatlansága szinte objektív falként zárta el a magyar vezetés elől (is) a kilátást. Ugyanakkor a bolsevizmus dolgairól messze tájékozottabbak voltak. A második világháború csapdájából a magyar vezetés azért nem tud majd szabadulni, mert az angolszász hatalmak által folyton ajánlott Moszkvával szemben mindvégig inkább azt a német felet választja - maga mögött tudva a hazai közvélemény túlnyomó hányadát - amelynek rémtetteit ugyan már jóval világosabban látja, de azt is pontosan tudja, hogy a két totális rendszer között a tulajdonviszonyok tekintetében alapvető különbség húzódott: míg Hitler rendszere nem nyúlt a magántulajdon elvéhez - s ekképpen a kapitalista alapállás közössége igenis közel tartotta a két országot -, addig a bolsevik rendszer kollektivitása már önmagában is elborzasztólag hatott.22 Ha ehhez hozzávesszük a katyni szovjet mészárlás hatását, azt, hogy a magyar társadalom széles körei a német verziónak adtak hitelt, ha mérlegeljük, hogy a magyarsággal sok évszázados barátságban lévő lengyel nemzet fiai szenvedték el a felháborító tömeggyilkosságot, akkor nagyon is érthetővé válik a Szovjetunióval történő kapcsolatfelvételtől való vonakodás. Annál is inkább, hiszen e kapcsolatfelvételnek kapitulációba kellett szükségszerűen torkollnia, ami logikusan magával vonta a Vörös Hadsereg magyar földön való megjelenését. A magyar-szovjet viszony azonban nem itt kezdődött, voltak annak bizony korábbi, évtizedekre visszanyúló gyökerei. S ezt a múltat az elmulasztott lehetőségek szegélyezték, magyar részről az ideológiai koloncoknak a politikai lehetőségeket béklyózó hatása jellemezte, szovjet részről pedig mindinkább áthatotta a nagyha2001. tavasz-nyár 197
