Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Kiss J. László: A nemzetállamtól az integrált nemzetállamig-az integráció és a nemzeti érdekek viszonya
A nemzetállamtól az integrált nemzetállamig bátorító, a humántőkét ex ante fejlesztő politikát részesíti előnyben. A sokat vitatott Blair és Schröder féle „harmadik út" vagy az „új közép" politikája sok tekintetben az ilyen törekvésekre irányuló kísérleteket tükrözi vissza.15 A tagállamok és az integráció közötti kölcsönhatásban az „európaizálódott" politikai kontextus teszi lehetővé a nemzeti érdekkülönbségek kiegyenlítődést. A kölcsönhatás eredményeképpen nem a hagyományos nemzetállammal, hanem inkább - a posztklasszikus, „posztnacionális", „posztszuverén" fogalmakat mellőzve - az integrált vagy posztmodem nemzetállam kialakulásával állunk szembe. Ennek sajátossága abban rejlik, hogy az Európai Unió nemzetállamai inkább „megosztott" vagy „interdependens" szuverenitás letéteményesei. Az integrációs együttműködésben megvalósuló „megosztott" vagy „korlátozott" szuverenitás gyakorlata ugyanakkor segítheti a tagállamokat abban, hogy a globalizációnak az állami szereplők autonómiáját korlátozó játékszabályaihoz alkalmazkodni tudjanak. Az integrációban egyetlen állam - az egykori nagyhatalmak - sem képesek a klasszikus értelemben vett autonóm hatalmi politika folytatására. Jólétük, biztonságuk egymástól függ, egymással szembeni mind nagyobb nyitottságuktól, politikájuk a nemzeti és integrációs érdekek megosztásának gyakorlatán alapul. Mindebből következik, hogy az unióhoz csatlakozni szándékozó közép- és keleteurópai országok EU-politikáiban nem a nemzeti érdek megszüntetése, hanem azok pontos meghatározása és az integrációs és nemzeti érdekek összeegyeztetése a cél. A nemzeti érdekek integrációs keretben jobban érvényesíthetőek, mint azon kívül. A nemzeti szükségleteket figyelembe vevő modernizáció arra hívja fel a figyelmet, hogy az integráció nem szünteti meg a nemzetállamot, sokkal inkább megnöveli annak alkalmazkodó képességét. Az integráció keretében az institucionális tagság az állami cselekvési autonómiát korlátozó globalizációra adott válasz. Az integráció útján végbemenő modernizáció a „nemzetállam feletti", regionális erőforrásokat mozgósíthatja, s ez a folyamat sikere esetében Közép- és Kelet-Európábán is erősítheti a prosperitást és stabilitást, s ezzel a nemzetállam iránti lojalitást. Természetes, hogy a klasszikus nemzetállam ma már nem tekinthető a modernizáció optimális és kizárólagos gazdasági és biztonságpolitikai egységének. Mindazonáltal nem csupán „szupra"- és „transznacionális" erőforrások bevonásáról van szó, hanem arról is, hogy az integráció érdekében az „állam alatti" modernizáció térbeli feltételeit, azaz a szubnacionális területi és regionális fejlesztési egységek létrehozását is biztosítani kell. A centralizációs hagyományokban különösen bővelkedő közép- és keleteurópai országok szempontjából rendkívül fontos az „állam alatti" regionalizálódási folyamat előmozdítása, mivel ez a feltétele annak, hogy a csatlakozni kívánó államok alkalmasak legyenek az EU strukturális fejlesztési eszközeinek a fogadására. Az amszterdami csúcs újra megerősítette, hogy az európai integráció minden előrehaladása ellenére nem az egységes, központosított „európai állam" felé halad, azonban 2000. tavasz-nyár 77
