Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Kiss J. László: A nemzetállamtól az integrált nemzetállamig-az integráció és a nemzeti érdekek viszonya
Kiss ]. László utat kellett megtenniük. Ám ami ennél fontosabb: ez az „európaizált" politikai kontextus tette lehetővé, hogy Németország az európai intézményekben „puhítsa" fel befolyását, azaz ilyen módon mozdítsa elő saját érdekeit és ezen a legitim módon tegye elfogadhatóvá befolyását. Az EU kis tagállamai számára az európai kontextus nem csupán a nagyobb tagállamok befolyását teheti elfogadhatóvá, hanem ebben az európai intézményi keretben a kis tagállamok is képessé válnak saját befolyásuk érvényesítésére. Ebből következik, hogy az integrációs folyamathoz csatlakozó közép- és kelet-európai államok az unióval való intézményi megfelelés hiányában sokkal inkább ki vannak téve az egyoldalú függés veszélyének, s a nemzeti érdekeik érvényesítésének a lehetőségei is korlátozottak lehetnek. A politikák közösségiesítésére irányuló törekvésekkel szemben a nemzeti hagyományok érvényesítése számos az államfejlődésben gyökerező tradícióra vezethető vissza. Állami fejlődésük és szuverenitásuk folytonosságában úgyszólván érintetlen Nagy-Bri- tannia és Franciaország számára a föderális, egyközpontú integráció modellje éppúgy nem minősülhet követendő példának, mint az állami hatalom hiányából illetve a történelmi partikularizmus kényszereiből származó és az állami hatalom állandó megosztottságát tükröző német föderalizmus gyakorlata.10 A német központi hatalom sohasem rendelkezett a brit vagy francia végrehajtói hatalom autonómiájával, a jakobinus és etatista hagyományokból táplálkozó francia és az „unitárius", a parlamenti szuverenitás eszméjére támaszkodó angol állam politikai lehetőségeivel. Franciaország felépítése - a „regions" és „départements" rendszere - nem hasonlítható össze a német tartományok hatalmával, azoknak a maastrichti szerződés után megnövekedett politikai szerepével Európában. A társadalmi elvárások tekintetében hiába bizonyosodott be, hogy a francia állam a dereguláció, belpiac, globalizáció stb. következtében csak korlátozott képességekkel rendelkezik, hiába merült fel az állami identitás válságának a kérdése, a francia politikai osztály politikai cselekvéseiben mégis az állam szuverenitásának tradicionális fogalmához tartja magát. Az egységállam tradícióihoz kötődő unionista Nagy-Bri- tanniában az önkormányzati hatalommal rendelkező régiók nem léteznek illetve a Tony Blair munkáspárti kormánya programja jegyében a skót devolúció megvalósulása még korántsem azonos a föderalizmus kontinentális gyakorlatával. Az állam és a nemzet felfogását illetően a kisebb, szuverenitásukra különösen érzékeny országok is osztják az egységes, központosított állam felfogását. Ebben a tekintetben a dánok - ha intervencionista jóléti államuk különbözik is a liberális állam angol hagyományaitól - legalább annyira magukénak vallják az unitárius állam koncepcióját mint az angolok és az unióban éppúgy hajlamosak olyan hatalmi központot látni, amely veszélyezteti államuk identitását.11 Sajátos módon az integráció mélyítésének és bővülésének történetében a külső kihívásokon kívül mindig szerepet játszott az integráció belső egyensúlyviszonyainak, ennek részeként Németország multilaterális „beágyazásának" kérdése. Párizs számára a 72 Külpolitika
