Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 3-4. szám - KÍNA A VILÁGPOLITIKÁBAN - Jordán Gyula - Tálas Barna: A "Kína-fenyegetés"
A „Kína-fenyegetés A gazdaság és a „Kína-fenyegetés" Mint az előzőekben utaltunk rá, a Kínai Népköztársaság szomszédjainál és politikai ellenfeleinél a gazdaság képezi a fenyegetettség érzés egyik legfőbb alapját és hátterét, ugyanakkor ez a legalkalmasabb annak a bemutatására, hogy a vitatkozó felek - lényegében ugyanabból a tényanyagból - mennyire ellentétes következtetésekre juthatnak. Alig több mint két évvel Mao Ce-tung halála után, a Kínai Kommunista Párt XI. kongresszusán választott Központi Bizottság (KKP XI. KB) 1978 decemberében megtartott plenáris ülésén - a kínai hivatalos szóhasználatban történelmi fordulatnak nevezett - politikai irányvonalváltás következett be Kínában. A pártvezetés Teng Hsziao-ping köré tömörülő pragmatista szárnyának ez alkalommal sikerült egy olyan határozatot elfogadtatnia a plénum részvevőivel a párt politikai és stratégiai irányvonaláról, amely a korábbi balos, az ideológiát és az osztályharcot középpontba állító politika helyett a gazdaság fejlesztését és egy többszakaszos modernizációs stratégia végrehajtását állította a középpontba. Ez az alapvetően pragmatista és reformista gazdaságpolitika - alig több mint tíz éven át tartó fejlődés és többszöri „kiigazítás" után - 1992-re eljutott egy szocialista jelzővel kiegészített piacgazdasági rendszer fokozatos kiépítésének a célkitűzéséig. A „reform" és a „nyitás" kulcsszavaival jellemzett, immár több mint két évtizedes politika hatalmas eredményeket és változásokat produkált, és Kína jó úton halad afelé, hogy az ázsiai négy „kis sárkány" (Hongkong, Tajvan, Dél-Korea és Szingapúr) nyomdokain haladva maga is egy „nagy sárkánnyá" váljon. Az egész világ figyelmét felkeltő, látványos fejlődés érzékeltetésére csak néhány makrogazdasági adatot említenénk. 1979 és 1995 között a GDP évi átlagos növekedése 9,86 százalék volt. Azt a gazdaságfejlesztési stratégiai célt, hogy az 1980-as GNP volumenét a század végére megnégyszerezzék, már 1995-re teljesítették. Vásárlóerő-paritáson számolva a Kínai Népköztársaság már akkor a 3. helyet foglalta el a világtermelés ranglistáján. Bár a korábbi évek évi 10 százalékot is meghaladó átlagos növekedési üteme a kilencvenes évek második felében - részben az 1997 nyarán kirobbant ázsiai gazdasági és pénzügyi válság hatására - némileg csökkent, a gazdasági teljesítmény tízévenkénti megkétszerezéséhez szükséges 7,2 százalékos átlagos évi növekedési ütemet még ebben az időszakban is túlteljesítették. Ezekben az években - a legtöbb távolkeleti és délkelet-ázsiai országgal ellentétben - Kína nemcsak hogy nem kényszerült nemzeti valutája, a renminbi (RMB) leértékelésére, de az, az infláció deflációba történt átcsapása és így a pénz belső vásárlóerejének megnövekedése következtében, még fel is értékelődött. Számos mezőgazdasági és ipari termék (gabona, hús, olajos növények, szén, nyersacél, cement, műtrágya, színes tévé stb.) előállításában már évek óta az első helyet foglalja el a világtermelés ranglistáján. A közvélemény talán a Kínai Népköztársaság külgazdasági kapcsolatainak a kiszélesedésén keresztül érzékelhette a legegyértelműbben és legközvetlenebbül a kínai 2000. ősz-tél 173
