Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 3-4. szám - MAGYAR KÜLPOLITIKA - Larrabee, Stephen: A koszovói válság és a közép-európai NATO-tagországok
A koszovói válság és a közép-európai NATO-tagországok adta meg az engedélyt arra, hogy csapatokat szállító orosz repülőgépek használják légterét - ezen döntés következtében Oroszország nem tudta megerősíteni pristinai hadállását. Budapest egy kis méretű békefenntartó egységet is küldött a KFOR-ba. Ugyanakkor a szárazföldi megszálló hadműveletekben való részvételt elutasította, mint ahogy azt is, hogy egy ilyen hadművelet Magyarország területéről induljon ki - ennek oka főként a vajdasági magyar kisebbégre háramló esetleges kellemetlen következmények miatti aggodalom volt. Összefoglalva elmondható: annak ellenére, hogy Magyarországnak meglehetősen érzékeny belső kérdésekkel kellett szembenéznie a koszovói válság következtében, a magyar kormány jelentős mértékben hozzájárult a NATO erőfeszítéseihez, s megmutatta, milyen értékes szerepet képes betölteni a szervezetben. Azzal, hogy a magyarok a NATO használatára bocsátották a taszári repülőteret, ahonnan a légicsapások kiindultak, jelentősen hozzájárultak a légi hadjárat sikeréhez, és mindenki számára nyilvánvalóvá tették, milyen stratégiai jelentőséggel bír Magyarország a balkáni hadműveletek hátországaként. Ez éles ellentétben állt Ausztria magatartásával, amely megtagadta, hogy a NATO felhasználja az ország légterét koszovói hadműveleteihez. Koszovó és az új NATO Koszovó egészséges, bár kissé váratlan ébredést jelentett az új közép-európai NATO- tagok számára. Ráébresztette őket arra, hogy új státusukkal nemcsak jogokra, hanem kötelességekre is szert tettek. Az új tagoktól a szervezet elvárja, hogy anyagiakban is hozzájáruljanak a hadviselés költségeihez, és részt vegyenek a NATO új küldetéseiben. Magyarán: „potyázni" itt sem lehet. Az új tagok nem csak vevők lesznek a biztonságra - be is kell hogy szálljanak annak megteremtésébe, mégpedig tettekkel és nem csak szavakkal. A konfliktus ugyanakkor élesen megmutatta azt is, mennyire megváltozott a szervezet célja, hatásmechanizmusa és feladatköre a hidegháború vége óta. A középeurópai államok egy „új NATO"-ba léptek be, nem a régibe. A „hidegháborús NATO" figyelmének homlokterében az idegen támadással szembeni területi védelem (kollektív védelem) állt, míg az új NATO feladatai közül előtérbe került a válságkezelés és a békefenntartás. A közép-európai államok érthetően erős vonzódást éreztek a kollektív védelemre épülő régi NATO iránt. Koszovó azonban egészen más típusú feladatot jelentett. Egyetlen NATO-tagállamot sem ért vagy fenyegetett közvetlen támadás. Itt „csupán" az etnikai tisztogatások megakadályozására irányuló „humanitárius beavatkozásról" volt szó. Ez a fellépés egyben a szervezet feladatkörének és céljainak újrafogalmazására irányuló folyamat kezdetét is jelentette. Röviden szólva Koszovó annak a viszonylag friss hangsúly- eltolódásnak a jelképévé vált, amellyel a NATO az 5. cikkely hatálya alá eső akciók helyett 2000. ősz-tél 61
