Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 3-4. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Lévai Imre: Globalizáció, regionalizáció és az európai alcentrum és félperiféria
Lévai Imre hetne a keresztény Nyugat újraintegrálásában Huntington „kultúrdeterminista" (Timothy Garton Ash kifejezése) víziója szerint: „Az EU-tagság kiterjesztésében világosan látszik, hogy azok az államok vannak előnyben, melyek nyugati kultúrájűak, ugyanakkor gazdaságilag is fejlettebbek. Ha ezt a kritériumot alkalmazzuk, akkor megállapíthatjuk, hogy a »visegrádi négyek«..., a balti államok, továbbá Szlovénia, Horvátország és Málta EU-tag lesz, és az unió területe úgy esik egybe a nyugati civilizációéval, ahogy az az európai történelemben mindig is létezett." (Huntington, 1998: 261. o.) A közép-európai identitás megteremtését egyelőre - úgy tűnik - csakis az Európai Unió határainak keletre tolódása, a „rajnai" felhalmozási kultúra vagy minta keleti térhódítása mozdíthatja elő. Kijózanító mértéktartással nyilatkozik erről a kérdésről a már idézett norvég Iver Neumann: „Számos oka van annak, hogy a Nyugatnak támogatnia kell a többpártrendszer és a piacgazdaság kikovácsolódását a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban stb. Ezek között azonban nem szerepel az az eszme, hogy ezek valamiképpen »európaiabbak« lennének, mint közvetlen keleti szomszédaik." (Neumann, 1999:160. o.) 2. A második számú - inkább gazdasági - kérdés: hogyan választ/választhat Kelet- Európa a fennmaradás és túlélés ésszerűségén túl, az előbbre jutás, a „közép-európaivá" válás szempontja és igénye alapján? A válasz lehet technokrata (lényegét tekintve neoliberális): a piaci mechanizmusokra hagyja az egészet, azok minden társadalmi-gazdasági hatásával és mellékhatásával. Ám válaszolhat humánusabb (például szociáldemokrata) módon: a hátrányos helyzetű térségek és közösségek felzárkózása érdekében a piaci erők szabad működését ötvözi a szolidaritás és esélyegyenlőség elveinek érvényesítésével. Az Európai Unió regionális (strukturális és kohéziós) fejlesztési programjai is ebben a szellemben születtek - a társult és a csatlakozó „kelet-közép-európai" államoknak éppen ezt kellene kihasználniuk Közép-Európához való gazdasági és kulturális integrálódásuk érdekében. Minthogy az európai integráció lényegében és valójában az európai tőke integrációját: globalizációját és akkumulációját célozza, be kellene látniuk végre, hogy immár nem elsősorban atlanti elkötelezettségüket vagy az európai kultúrkörhöz való tartozásukat kellene bizonygatni, hanem mindenekelőtt a belső szellemi erőforrásokat és anyagi felhalmozási forrásokat lenne célszerű mozgósítani - az Európai Unió társfinanszírozási elvárásainak is megfelelően. (Vesd össze Lévai, 1998: 11-12. o.) Ennek mikéntje azonban már nem a politikai gazdaságtan, hanem a gazdaságpolitika tárgykörébe tartozó másik tanulmány témaköre lenne. Újabb fejezet megnyitása helyett ezért itt csupán utalunk a korábban hivatkozott Peter Leslie - az általunk használt „felhalmozási mintát" idéző és visszaigazoló - „felhalmozási rezsim" fogalmára: „A gazdaságpolitikai orientáció - amit a »felhalmozási rezsim« fogalmával foglalhatunk össze - az államok által megteendő legnehezebb és potenciálisan leginkább vi54 Külpolitika
