Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - AZ ATLANTI SZÖVETSÉGBEN - Varga György: Magyarország külpolitikai mozgástere, beilleszkedés a NATO-ba és az EU-ba
Magyarország külpolitikai mozgástere NATO, mind az EU számára. Igazolható, hogy a határon túli magyar közösségek - szövetségben a demokratikus politikai erőkkel (kedvezőbb esetekben koalíciós partnereikkel) - országaik integrációs folyamatainak motorjai. A közösségi (NATO/EU), regionális és nemzeti érdekeink közötti viszony konfliktusmentesnek tekinthető; e viszony alapját a demokrácián, az emberi jogok betartásán és a piacgazdaság elvein alapuló közös értékrend képezi. A NATO magyar érdekeket is szolgáló további bővítése jelentősen függ az új tagok szerep- vállalásával kapcsolatos tapasztalatoktól. E téren érzett felelősségünk megköveteli a szövetsé- gesi kötelezettségek maradéktalan teljesítését és felelősségi körünkben a NATO-keretek közötti „látható jelenlét" fenntartását. A komparatív előnyök (megbízható ismeretek a térségről, szakértői szerep elérése) megfelelő kihasználása biztosíthatja, hogy a magyar részvétel anyagi kihatásai ne haladják meg az ország teherbíró képességét. Közvetlen környezetünk konfliktusokkal terhelt folyamatai szükségessé teszik, hogy regionális kérdésekben a gazdasági szféra és a külpolitika szorosabb egyeztetésére kerüljön sor. A NATO boszniai és koszovói akciója hosszú távú feladatot jelent, melyben a magyar részvétel (jelleg, intenzitás, irányultság) tervezhető, közép- és hosszú távon a magyar külpolitikai érdekekhez rendelhető. Integrációs politikánkban célszerűnek tűnik eredményeinket és a követelményekhez igazodó elvárásainkat minden érdemleges integrációs fázisnál az EU-partnerek, de különösen a soros elnök és az uniós intézmények tudomására hozni. A magyar külpolitika valószínűsíthetően akkor tudja leghatékonyabban a nemzeti érdekeket képviselni, ha vállalja az ország specifikumait, a sajátosságokat - peremország (hídfőállás) szerep, a jelentős létszámú határon túl élő kisebbség problémaköre, a délszláv válság hosszú távú hatásai - a térséghez kötődő realitásként (és nem teherként) beviszi az integrációs folyamatba. Tudatosítani kell, hogy Magyarország a hídfő szerepet a térség folyamatainak dinamikájában és nem végvárként kívánja betölteni. Jegyzetek 1 A tanulmány a Teleki Láazló Intézetben 2000. március 30-án megrendezett szakértői kerekasztal- beszélgetés vitaindító előadása alapján készült. Megállapításai nem feltétlenül esnek egybe a Külügyminisztérium álláspontjával. 2 Az éltanuló szerep alatt a NATO tagságból adódó politikai mozgástér túlfeszítését értem. Elkerülendő példaként említhető az a változat, amikor a magyar külpolitika a szövetség tagjainak zöménél erőteljesebben száll síkra a NATO-bővítés folytatásáért, a balti államok - Oroszországot ingerlő - mielőbbi felvételéért. 2000. tavasz-nyár 21
