Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Dankovics László - Pataki Gábor Zsolt: Clemenceau és Magyarország
Clemenceau és Magyarország juk a „franciákat" (vagy a „francia diplomatákat", vagy a „francia politikusokat"). Inkább magát a „szerződést" bélyegzik meg, mintha az egy élő és gyűlöletes, de számukra ismeretlen arcú személy lenne). Eltekintve attól a bőséges irodalomtól, mely a trianoni szerződés revíziójának érdekében íródott a két világháború között (azok a revizionista ötletek és irodalom, mely a második világháború utáni kommunista rezsim alatt tiltottá vált és rejtegetni kellett), sokáig nem voltak olyan magyar nyelvű művek, melyek Clemenceau személyiségével foglalkozott volna. 1988-ig egy 1983-as szovjet mű fordításáig kell várni a magyar nyelvű Clemenceau-életrajzra. A francia politikus nem volt igazában ismerős, csak a történészek és néhány értelmiségi körében. De még ebben az esetben is, a magyar közvélemény e szegmense öntudatlanul is összekapcsolta Clemenceau alakját a trianoni szerződéssel. A békekonferencia francia delegációjának nagyfokú jelentőséget és befolyást tulajdonítottunk a végső döntésekben. Ezzel szemben, a két utóbbi évtizedben a magyar történészek nemzetközi források alapján bemutatták, hogy a békekonferencia nem kizárólagosan a francia dominancia alatt zajlott, hanem a győztes nagyhatalmak együtt dolgoztak, s azután rákényszerítették álláspontjukat Európára - elismerve Franciaország különleges igényeit a biztonság tekintetében Közép-Európában. Elsősorban meg kell említeni Nagy L. Zsuzsa műveit az 1960-as évek közepén, majd Ormos Mária és Adám Magda kutatómunkáját a francia diplomáciai forrásokban az 1970-es évektől. Meg kell említeni Galántai József nevét is, aki német forrásokat tanulmányozott, illetve Hajdú Tibort és Karsai Eleket az angolszász források esetében. Egy nagyon fontos összefoglaló mű, A Kárpát-medence történelmének francia diplomáciai dokumentumai az 1990-es évek elején jelent meg. Ezeknek a munkáknak a segítségével véget lehet vetni az eddigi hibáknak, értetlenségnek és az elfogadott gondolatoknak. Azt az elgondolást is hevesen támadtuk, hogy a franciák nem értették meg a Kárpát-medence helyzetét, vagy információhiányban szenvedtek: tudták, hogy mit tesznek, mivel igen jól voltak informálva mindenről, ami ebben a térségben történt - szakértők, diplomaták, katonák által. Valójában a magyar közvélemény csak keveset tudott a múlt eseményeinek valóságtartalmáról több okból kifolyólag: a két világháború közti időszak óta folyó, a historiográfiának a propagandacélokkal való egybeesése érdekében történő szándékos megmásítása miatt, a hosszú csönd miatt, mely a második világháborút követte és a francia diplomáciai források hozzáférhetőségének lehetetlensége miatt az 1970-es évek előtt. Az új publikációk ellenére is azonban még mindig keveset tudunk Magyarországon Clemenceau-ról, s meglepődünk ha azt halljuk, hogy a „Tigris", aki erősen meghatározta Európa térképét, otthon azt a kritikát kapta, a húszas években s azt követően is, hogy „elveszítette a békét" (miután megnyerte a háborút), mivel túl nagy engedményeket tett a békekonferencia folyamán (nem kapta meg a Rajna bal oldalát, átengedte az angolok2000. tavasz-nyár 161
