Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - TÍZ ÉV UTÁN - Csaba László: Ellenpontok-a magyar és az orosz rendszerváltozás egy évtizedes egybevetése
Csaba László Ezt a helyzetet sokféleképp lehet megítélni. L. Sevcova (1999) nemrég úgy érvelt, hogy épp az erős érdekcsoportok védik meg Oroszországot a diktatúra bármely formájának visszatérte ellen, a legrosszabb esetben is. Ugyanebben a könyvben érvel viszont amellett is, hogy épp ez a vonás a nyugati jellegű demokrácia létrejöttének sem hagy teret, így a tekintélyelvű törekvések erősödése borítékolva van. Magyarországon a gulyáskommunizmus gyakorlatát nevezte el a szociológia érdekbe- számításos rendszernek, ami egyfelől elkerülhetővé tette a durva erőszak évtizedes kerülését, másfelől megalapozta - a kvázi-érdekképviseletek jelenlétével - az átalakulás vértelen, tárgyalásos menetét. A rendszer leváltásakor a vállalkozói készségű rétegek - köztük a vállalatvezetők - tulajdonossá válásának szándéka egybeesett az ellenzéki mozgalmak meghatározó személyiségeinek demokratikus értékrendjével. Ugyanekkor az előző pontban leírt „közigazgatási erőd" megléte a fordulattal nyomban leértékelte a sérelmi politikát és beszűkítette játékterét. A második gazdaság, a kisvállalkozás és a tömeges munkanélküliség együtt kezdte a szakszervezetek erejét. Ezt csak erősítette, hogy a vezetők a tb-önkormányzatokat önkiszolgáló boltként használták. Miközben a nagyvállalati és a banki kör külföldi kézbe került, a kis- és a közepes vállalkozások önjelölt érdekképviselői egyre kisebb tortaszeleten marakodtak egymással. Mind az állam vállalkozói vagyonának mindenkori legjobb részét értékesítette, a közszférán belüli alkuk értelemszerűen a maradékról folyhattak csupán. Ebben a helyzetben nem az államigazgatással folytatott alkudozás (volt) a legvonzóbb túlélési stratégia. A privatizáció feltételei természetesen sokat számítottak, mint ahogy a szabályozás körülményei is. Például az 1992-ben bevezetett igen kemény pénzintézeti és számviteli előírások hatására a bankok és a befektetési alapok üzleti bukásai szaporodtak meg (vagy kényszerítették ki a konszolidációs mentőövet). A kimondottan kormányzati intézkedéssel kiváltott csődhelyzet, mint az 1998. augusztus 17-i orosz pénzügyi krach4 nem fordult elő Magyarországon egyszer sem. A bankszektor magánkézbe kerülésével megszűnt az állami cégek kimentését hallgatólagosan elváró (néha hivatali úton kikényszerítő) eljárások lehetősége. A Postabank 1998. novemberi visszaállamosítása nem a pártkatonák vagy a bank cégeinek - például a Magyar Nemzetnek - a megmentését célozta, hanem az ország második legnagyobb lakossági hálózatának működési biztonságát5. Annál is nehezebb lenne föltárni, mely ügyfél vagy résztulajdonos érdekét szolgálta a Postabank föltőkésítése, mert a mentőakció még 1997 februárjában a balközép kormány alatt indult, majd 19 hónappal később a jobbközép vezetés fejezte be. Az 1984 óta működő nyitott külkereskedelmi rendszer és a pénzügyi szektor 1996- ban tetőző liberalizálása az OECD-tagsághoz vezette az országot, egyben azonban a kemény versenyviszonyokat is állandósította. Ez sokkal hatásosabb volt, mint bármely kartellhivatal, és dinamikájában pont az ellenkezőjét jelentette, mint Oroszországban az államilag pátyolgatott monopolhelyzet fenntartása. 140 Külpolitika
