Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Izikné Hedri Gabriella: Európai Unió döntéshozatali reformja
Iziknc Hedri Gabriella 3.5.3. A Régiók Bizottsága Az unió valamennyi tagja demokratikus, az emberi jogokat tiszteletben tartó állam, de ez nem jelenti azt, hogy az államszervezetekben ne mutatkoznának különbségek. Franciaország „központosítottnak" nevezhető állam; Németország, Ausztria és Belgium viszont szövetségi rendszerű országok, ahol az egyes tartományok (más szóval körzetek vagy régiók) nagy önállósággal rendelkeznek. Ezek kezdettől fogva törekedtek az integráció döntéshozatalában való önálló részvételre. Úgy ítélték meg, hogy a kizárólag kormányképviselőkből összetevődő Tanács döntései folytán alkotmányos jogaik sérelmet szenvedhetnek. Másfelől a túlzott központosítás miatt aggódó tagállamok is kerestek valamilyen jobb megoldást. így került sor a szubszidiaritás elvének elfogadására, másrészt a Régiók Bizottságának megalakítására. A szubszidiaritásnak a maastrichti szerződésben bevezetett elve azokra a területekre vonatkozik „....amelyek nem tartoznak a közösség kizárólagos hatáskörébe...", ezeken ,,....a közösség csakis a szubszidiaritás elve alapján tevékenykedik, addig és amennyiben a célok a figyelembe vett intézkedésekkel a tagállamok szintjén kielégíthetőén nem érhetők el, és terjedelmük vagy hatásaik miatt közösségi síkon jobban megvalósíthatóak." Az EU szubszidiaritási elve tehát szűkebb körű a szubszidiaritás általánosan ismert fogalmánál, azt lényegében a közösség és a tagállam viszonyára korlátozza. Az amszterdami szerződés jegyzőkönyve szerint a szubszidiaritás elvét az EK valamennyi szervének figyelembe kell vennie, de csak a közösségi jogrendbe nem tartozó területeken. Egyfelől a túlzott központosítás, másfelől az EU-n belüli régiók fejlettségi színvonalai közötti nagyfokú különbségek ellensúlyozása jegyében lépett fel a „régiók Európája" irányzat. Eszerint - többek között a Régiók Bizottságának erősítésével - olyan új integrációs modellre kell áttérni, amely a tagállamok szuverenitásának korlátozásával párhuzamosan erősíti a régiók befolyását, biztosítva részvételüket az integráció döntéshozatalában. A maastrichti szerződésben sikerült elérniük a tanácsadó jellegű Régiók Bizottságának megalakítását, az amszterdami szerződésben pedig rögzítették, hogy ezt az új szervezetet milyen esetekben kell meghallgatni. A felmerült igényeket ez korántsem elégíthette ki; a meghallgatás csak meghatározott témakörökre vonatkozik, s a Regionális Bizottság tanácsai figyelmen kívül hagyhatók. Az érdekelt tartományok, különböző szintű önkormányzatok ezért nem adták fel, hogy hatáskörét tovább növeljék. A Régiók Bizottságának 222 tagja van, tehát ugyanannyi, mint az ESC-nek, s az utóbbival azonos a létszám megoszlása is a tagállamok között. Ügyrendjét maga hagyja jóvá, négy évre választja meg elnökségét, amelyet a Tanácsnak kell jóváhagynia és kineveznie. Az elnökség tagjai nem lehetnek képviselők az Európai Parlamentben. Az előzményeket figyelembe véve nem szerencsés a Bizottság javaslata, amely a Régiók Bizottságának létszámát - 28 tagállam esetén is - a jelenlegi 222 főre fagyasztaná be. 128 Külpolitika
