Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1999 (5. évfolyam)
1999 / 1-2. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Kiss J. László: "Új világrend" felé, avagy az állam és a globalizálódás változó viszonya
Új világrend" felé, avagy az állam és a globalizálódás változó viszonya lág" jellegénél fogva sokkal inkább rugalmas és globálisabb tájékozódású, mint az „államok világa".49 A „globális kormányzás" és stratégia középpontjában rendszerint az ENSZ áll, ám a globális problémák megoldásához szükséges korlátozott képessége éppen úgy nyilvánvaló, mint az államok készségének a hiánya, hogy több pénzügyi hozzájárulással és kibővített mandátummal cselekvőképesebbé tegyék. Az olyan nemzetközi szervezetek, illetve rezsimek, mint a WTO vagy az ózonszabályozás, a klímakonferencia a „global governance" folyamatában fontos építőköveknek tekinthetők. Ezekben a J. Rosenau és E. Czempiel által találóan „állam nélküli kormányzás"-nak nevezett politikamodellben az államok kötelezettséget vállalnak a közös problémák megoldására.50 Az ENSZ-nek egy megreformált rendszere a nemzetközi rezsimek intézményi kerete és tárgyalási szintje lehet. A „global governance" rendszerének regionális „magokra" kell épülnie, amelyekre csaknem minden világrégióban van példa. Az Európai Unió ebben a tekintetben sokak szemében a „global governance laboratóriuma": a tagállamok szuverenitásuk egy részével egy „közös pool"-ban gazdálkodnak, annak érdekében, hogy kollektív cselekvéssel, nagyobb problémamegoldó képességgel rendelkezzenek. Az unió azonban egyidejűleg rámutat a „global governance" problémáira, a bürokratizálódás és a nemzeti identitások elvesztésének a veszélyeire is. Az Európai Unió tapasztalatai azt is jelzik, hogy a „global governance" csak egy hosszú távú folyamatban fejlődhet, és megvalósításához két előfeltétel felettébb kívánatos: mindenekelőtt a nemzetközi kapcsolatok civilizálódásának részeként a „globális jogállamiság", azaz a nemzetközi jog uralmának erősödése a nemzetközi rendszerben. A Hágai Nemzetközi Bíróságnak van egy sajátos konstrukciós gyengesége: az államok alávethetik magukat döntéseinek, anélkül hogy szankciómechanizmusokkal kellene számolniuk. Többen felvetik, hogy miért nem lehetne a nemzetközi bíróság döntéseinek az elismerését az ENSZ-tagság előfeltételének tekinteni. A „global governance" fejlődéséhez ugyanakkor szükség van közös értékekre, egy sajátos „világetikára": a közös probléma- megoldások az univerzálisan elismert értékek, célok és elvek alapján lehetségesek. Ahogy az emberi jogok univerzalizmusáról folyó vita is mutatja, még annak a minimális etikai konszenzusnak a létrehozása is rendkívül nehéz, mely az ENSZ alapokmányában és az emberi jogok konvenciójában nyert megfogalmazást. A XX. század végén a globalizáció, a „szupraterritorialitás felemelkedése", az „új gazdasági földrajzot" kialakító transznacionális vállalatok globális magánintegrációja alapvetően nem az állam fennmaradását, hanem sokkal inkább a hagyományos territoriális demokrácia működését veszélyezteti. Sok tekintetben egyet kell értenünk Scholtéval,51 aki azt a kérdést veti fel, hogy a globalizáció jelenlegi szakaszában az egyenlőtlenségek és a demokrácia működésének problémája között nincsen-e közvetlen kapcsolat, és vajon a több demokratikus „globális kormányzás" megvalósításának a szük1999. tavasz-nyár 69
