Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1999 (5. évfolyam)
1999 / 1-2. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Kiss J. László: "Új világrend" felé, avagy az állam és a globalizálódás változó viszonya
Kiss J. László ráció következménye volt. A hidegháború vége a világgazdaságtól elkülönült szocialista rendszer összeomlásával s ezáltal az egyetlen világgazdasági rendszer és munka- megosztás kialakulásával vált azonossá. A globalizáció ilyen módon az „egyetlen globális" nemzetközi rendszer kialakulásához vezető utat egyengette: abban az értelemben, hogy a rendszeren belül mind sikeresebbé váló integráció sokkal fontosabbá vált, mint a rendszerközi konfliktus. A hidegháborút ugyanakkor nem csupán valamiért és egy „ellenféllel" szemben folytatták: a rendszerek közötti antagonizmus segített abban, hogy a rendszeren belüli fejlődés és az azokat visszatükröző elméletek egyértelművé váljanak. A hidegháború mind a két világhatalomnak jelentős mozgásteret nyújtott „univerzális" elképzeléseik s az általuk meghatározott „szabályok" megvalósításának. Ebben az értelemben kezdetben mindkét világhatalom helyzete szimmetrikus volt, azonban a folyamat a „szabályok" megvalósításában aszimmetrikussá vált: a sokkal inkább sikeres atlanti-nyugat-európai integráció és az ezt tükröző globalizációs folyamatok javára. Az államszocialista világ felbomlása annak is a következménye volt, hogy a Szovjetunió mint sajátosan „egydimenzionális" katonai világhatalom nem volt képes egy olyan fejlődés irányítója lenne, amely egy valóságos globalizáció forrásává válhatott volna. Ebből számos következtetés adódik. Mindenekelőtt a hidegháború klasszikus magyarázó elméletei - realista, ortodox, miszpercepciós, intemalista stb. iskolák - között végső soron a rendszerközi konfliktus (intersystemic conflict) elmélete bizonyult a leghasználhatóbbnak, mivel azt a két különböző, univerzális dinamikával rendelkező társadalmi rendszer olyan versengéseként fogta fel, amely csak az egyik rendszernek a másik feletti felülkerekedésével érhetett véget. A rendszerközi konfliktus elvezetett a nyugati rendszeren belüli sikeres konszolidációhoz, amely a globalizációs folyamatok élesztőjévé válhatott.11 Következésképp a globalizáció sokkal inkább a folyamatosság mint a diszkontinuitás elemének bizonyul a hidegháborús és a hidegháború utáni nemzetközi rendszer között. A hidegháborúban keletkezett nemzetközi struktúráknak - EU, NATO és az EBEE/EBESZ viszonylagos békés átmenete egy új, a hidegháború utáni nemzetközi rendszerbe az ilyen értelmezés számára joggal szolgálhatnak bizonyítékul. A két világrendszer merev politikai felfogásán a szuperhatalmak közötti stratégiai egyensúly kialakulása, de a felismerés konkrétságában az 1962. évi kubai válság ütötte az első rést, mivel nyilvánvalóvá tette, hogy a két világhatalom egy harmadik tényezőtől, a kölcsönös globális pusztulást anticipáló nukleáris fegyverkezési versenytől vált függővé. Ebből következően a nemzetközi rendszer stabilitása megkövetelte a szovjetamerikai partnerséget és a közös rezsim kialakítását a nukleáris stratégia szférájában, s ezt követően az összeütközések „szabályozott", játékszabályokhoz kötött, „menedzselt" konfliktussá való átalakítását, mely a közös és egyetlen nemzetközi rendszer felépítésének és elfogadásának a folyamatát indította el. 52 Külpolitika
