Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Dunay Pál: Debreczeni József: A miniszterelnök
Könyvekről Debreczeni külpolitikai értetlensége azonban a témának szentelt fejezetből tűnik ki teljességében. Mindaddig, amíg a nemzetközi politikában elért sikereket kell sorra vennie, még nincs gond - erre a szerző mindig készen áll. S valóban voltak ilyenek. Az ország szuverenitásának helyreállítása, a formális kiszakadás abból a hálózatból, amibe az ország - a lakosság nagy többségének akarata ellenére - tartozott. Arra persze már nem veszteget szót, hogy Antall még semmilyen kormányzati felelősséget nem viselt, amikor a magyar kormány már bejelentette, csapatai nem vesznek részt a Varsói Szerződés gyakorlatain, amikor a KGST-ben erőteljesebben elkezdődött a magyar nemzeti érdek képviselete, vagy arra, hogy még a választások első fordulója előtt két héttel aláírták a szovjet csapatok kivonására vonatkozó egyezményt. Ezt igazán nem lehetne kifogásolni, hiszen olyan ügyekről van szó, amelyek Antall József miniszterelnöksége előtt történtek, ha másutt Debreczeni nem érezné fontosnak, hogy taglalja a keletnémet menekülők 1989. őszi történetét, bizonyítandó, hogy abban Horn Gyula szerepét felnagyították. Talán annak is érdemes lett volna néhány szót szentelni, hogy akkoriban, amikor néhány politikus és kormányhivatalnok már azon dolgozott, miként lehetne az NDK-állampolgárokat nagyobb nemzetközi bonyodalom nélkül kiengedni az NSZK felé, az MDF külpolitikusai még azon tanakodtak, miként lehetett volna az elhelyezés feltételeit javítani a csillebérci táborban. Debreczenitől nem idegen a csúsztatás jól bevált zsurnalista technikája. Ezt gyakorolja, amikor például azt írja, hogy Antall elsőként vehetett részt a NATO Tanács ülésén „a Varsói Szerződés egykori tagállamainak kormányfői közül". A tény helytálló! A baj csak az, hogy a csehszlovák és a lengyel államfő már korábban részesül ebben a „megtiszteltetésben", hiszen azokból az országokból az alkotmányos berendezkedés eltérése miatt nem a kormányfőt várták Brüsszelbe, sőt a bolgár miniszterelnök útja is mintegy fél esztendővel megelőzte Antall látogatását. Ez sem nem csökkenti, sem nem növeli Antall József útjának jelentőségét, legfeljebb Debreczeni szakmai gondosságára, szavainak megbízhatóságára utal. Meg kellett volna Debreczeninek azt is értenie, hogy a magát politikai elemzőnek tekintő szerző szabadon minősíthet országokat és politikusokat, ugyanezt azonban Magyarország miniszterelnöke jóformán sehol sem teheti meg. Nem mondhatta volna azt, amit történészi meggyőződése diktált, s amit Debreczeni méltónak tart arra, hogy kommentár nélkül idézzen: „A cári Oroszország... céljaiban mindig ott volt Königsberg: és a végén Kalinyingrád lett! ...az orosz gondolkodásmódban Breszt-Litovszk, az ideiglenes feladás." (217. o.) Más esetben nem hasonlíthatta volna a Szovjetuniót a Bizánci Birodalomhoz, s akkor talán nem kellett volna alig egyévi kormányzás után már így magyarázkodnia (vagy ellentámadásba lendülnie) a nagyköveti értekezleten: „A legalaptalanabb, a legostobább vád vagy a legrafináltabban aljas vélemény, ha valaki azt állítja, hogy a kormány elrontotta a szovjet-magyar kapcsolatokat. (...) Ha ostobaság, akkor mentség annyiban, amennyiben a butaság lehet mentség. Amennyiben pedig nem os90 Külpolitika
