Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Fülöp Mihály: Magyarország betagolódása a szovjet szövetségi rendszerbe
Fülöp MMly A frontállam 1948 tavaszán és nyarán a berlini válság és a szovjet-jugoszláv szakítás a „frontállam" helyzetébe sodorta Magyarországot. A prágai államcsíny döntő lökést adott a Marshall- terv amerikai kongresszusi elfogadásához. A potsdami folyamat összeomlott, beleértve a nagyhatalmak berlini Szövetséges Ellenőrző Tanácson belüli együttműködését. Bevin az 1948. január 5-i kormányülésen felvázolta elképzelését a demokratikus, Nyugat felé orientálódó Németországról és a Nyugati Unióról. A kontinentális hatalmi egyensúlyt ezúttal amerikai támogatással állították helyre. A Franciaország ellenőrizte német terület hamarosan csatlakozott Bizóniához. A három nyugati nagyhatalom összefogásának általános alapelveit Londonban a február 23-a és március 6-a közötti különértekezleten fogadták el. Németország megosztását, az angol-amerikai hosszú távú katonai jelenlétre vonatkozó döntés meghozatalát követően Nyugat-Európa (Nagy-Britannia, Franciaország, Benelux államok) 1948. március 17-én a brüsszeli egyezményben teremtette meg a katonai együttműködés alapját. Az egy évvel korábbi angol-francia dunkerque-i egyezménnyel szemben Brüsszelben már nem a német agresszió újraéledésének megakadályozása a központi cél, hanem a Szovjetunió feltartóztatása. A Németország megosztása irányába mutató lépések ellenére azonban a Szovjetunió sokáig vonakodott, hogy a nyugatnémet államalapítási kísérletekre övezetében hasonló eszközökkel válaszoljon. A szovjet vezetés remélte, hogy sikerül megakadályoznia a nyugati zónák bevonását a szovjetellenes szövetségi rendszerbe. E célt szolgálta a német egység fennmaradásához fűződő érdek ismételt hangoztatása, a szovjet övezetben az úgynevezett népi kongresszusok formájában kibontakozó nemzeti mozgalom támogatása. 1948. március 20-án Szokolovszkij marsall elhagyta a Szövetséges Ellenőrző Tanácsot - a legfőbb német hatalmi szerv cselekvésképtelenné vált. A nyugati hatalmak második londoni konferenciájának (1948. április 20.-június 1.) ajánlásai a nyugati zónák miniszterelnökeinek egy külön állam létrehozását javasolták, s amikor e zónákban 1948. június 20-án valutareformot vezettek be, gyakorlatilag végbement nemcsak Németország, de Berlin kettészakadása is. 1948. június 23-án „annak megakadályozása céljából, hogy hatalmas méretű értéktelen pénztömegek áramoljanak a szovjet megszállási övezetbe", a szovjet főparancsnokság lezárta a Berlinbe vezető összes közúti, vasúti és vízi utat, a nyugati szektorokban megszűnt az áram- és gázszolgáltatás is. Berlin négyhatalmi ellenőrzésének szétesése miatt a nyugati zónákban bevezetendő pénzreform növelte a kelet-nyugati feszültséget. A szovjet vezetés azonban nem számolt a L. Clay tábornok által kezdeményezett, s sikeresnek bizonyuló légi híddal, valamint a blokád érzelmi és politikai hatásaival: megszilárdult a szovjet politikáról formált negatív kép, és olyan fenyegetettségi trauma keletkezett, amely megteremtette a hiányzó legitimációt a nyugati különállam létrehozásához, s beágyazásához az amerikai szövetségi rendszerbe. A Nyugat viszont - különösen az amerikai katonai és az angol politikai vezetés - túl86 Külpolitika
