Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - HÍRÜNK A VILÁGBAN - Frank Tibor: Ellenség vagy barát? Az amerikai Magyarország-kép színeváltozásai
Az amerikai Magyarország-kép színeváltozásai kibontakozott, sokasodtak a rokonszenvező meetingek, és az amerikai sajtó mind részletesebben foglalkozott a magyar fejleményekkel.3 Jelentős hatása volt annak a magyarbarát propagandakampánynak, amelyet a magyar származású Breisach Lipót professzor fejtett ki, demonstratív rokonszenv-nyilvánításokra sarkallva a kisszámú, de 1849 nyarán már egyre lelkesebb amerikai magyar kolóniát. Breisach valószínűleg sikerrel befolyásolta az amerikai kormányköröket, érvei között felsorakoztatva Fiume megnyitását is az amerikai kereskedelmi hajózás számára.4 A hangulatváltásban jelentős szerepe volt annak is, hogy a konzervatív Buchanan külügyminiszter helyét 1849 márciusában a liberális John M. Clayton foglalta el. Magyar részről ekkoriban még egyáltalán nem voltak általánosan meggyőződve az Egyesült Államok jelentőségéről. Amikor 1849 áprilisától Kossuth széles körű erőfeszítéseket tett a független Magyarország diplomáciai elismertetéséért, Teleki László így összegezte véleményét: „Az amerikai konzullal szólhatok, de - úgy hiszem - ennek elismerése részint igen későn érkeznék, részint pedig nem nagy hatással volna: úgy gondolom, most midőn megérdemeltük egész Európa bámulását, veszélyes hatást tenne, hacsak egy más világrészi hatalom által ismertetnénk el, mely nekünk anyagilag oly keveset használhat."5 Magyarország amerikai elismerésének elkésett bizonyítékaként az Egyesült Államok kormánya A. Dudley Mann személyében 1849. június 18-án követet küldött Magyarországra,6 s határozottan felmerült egy washingtoni magyar követ kinevezésének gondolata is. A világosi katasztrófa után, 1850-ben amerikai szenátorok hevesen bírálták kormányukat, amiért az nem támogatta a magyar szabadságharcot, és Magyarország függetlenségét a kellő időben nem ismerte el. Lewis Cass szenátor és elvbarátai a szenátusi vitában egyenesen úgy ítélték meg, hogy az amerikai kormány késlekedő politikájának szerepe volt a magyar összeomlásban, a magyar ügy határozott támogatásának elmaradása ellentétben állt az Egyesült Államok létével és politikai filozófiájával.7 Ha Kossuth és Batthyány Kázmér külügyminiszter diplomáciai erőfeszítéseit nem is koronázta a remélt siker, Amerika irányába tett lépéseik közvetett formában hamarosan mégis jelentős eredményeket hoztak. Az Egyesült Államok gesztusa Kossuth törökországi kiszabadítása érdekében, és a kormányzó amerikai fogadtatása egyenes folytatása volt a diplomáciai elismerés elkésett és megszakadt folyamatának,8 sőt bizonyos értelemben jóvátételnek is szánhatták. (E tekintetben kínálja magát az 1956-ban elmaradt amerikai politikai és katonai segítségnyújtásnak és az '56-os magyarok ünneplő és hódoló fogadtatásának nyilvánvaló párhuzama.) Magyarország helyett, pars pro toto, Kossuth Lajos jutott elismeréshez, s közéleti személyiség a magyar történelemben soha azelőtt és soha azóta nem azonosult és azonosíttatott olyan tökéletesen hazájával, mint ahogyan ez Kossuth esetében történt az Egyesült Államokban töltött fél esztendő alatt. Talán nem tűnik elfogult túlzásnak: Magyarországot a modern nagyvilág politikai térképére s különösen az amerikaiak politikai világatlaszába Kossuth Lajos rajzolta föl. Ámikor az amerikai 1998.tauasz 55
