Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - POLITIKAELMÉLET - Szőnyi István: A demokratikus béke
Szőnyi István nyúló erőfeszítések valószínűsége helyettesíti. Vagyis az örök béke kan ti konstrukciójára való hivatkozás egyáltalán nem kínál biztos fogódzót a demokratikus béke elérhetőségéről. Támogatók és ellenérvek A demokratikus béke elméletének egyik sarokköve az a meglátás, hogy a demokratikus államok között a béke állapota alakul ki, míg a demokráciák és a nem demokratikus államok, valamint az utóbbiak egymás közötti kapcsolataiban nem lehet számítani a béke állapotának kialakulására. Ez másként azt jelenti, hogy a demokratikus államok között valamiféle különbéke áll fenn.24 A „különbéke" azonban nincs összhangban más liberális nézetekkel. Elsősorban a nemzetközi béke és biztonság oszthatatlanságának nézete jöhet itt számításba. A nemzetközi béke és biztonság oszthatatlansága az idealista/liberális irányzatok egyik sarkalatos nézete. Erre épül a kollektív biztonság koncepciója, s erre a nézetre épült a Nemzetek Szövetsége és az azt felváltó ENSZ.25 Ha tehát a demokratikus béke elmélete konzisztens elmélet is, mégsem konzisztens a tágabb idealista/liberális hagyománnyal. A demokratikus béke liberális elmélete és a tágabb idealista/liberális hagyomány közötti feszültség arra enged következtetni, hogy a demokratikus béke elmélete további problémákat vet fel. A demokratikus béke elméletének egyik gyenge pontja a liberális óvatlanság veszélye. Ez a veszély azt jelenti, hogy a demokratikus államok a nem demokráciákkal való kapcsolataikban egyáltalán nem tanúsítanak nagyobb hajlandóságot a békességre, mint a nem demokratikus államok egymás között. A liberális óvatlanság annyiban sajnálatos a demokratikus béke teoretikusai számára, amennyiben kudarccal párosul. A demokratikus államok gyakran olyan politikát követtek a nem demokráciákkal szemben, „amelyet képtelenek voltak fenntartani, vagy amelyet képtelenek voltak a hasznukra fordítani".26 Az ilyen politikára hozhatók fel példaként a demokratikus államok különféle intervenciói a gyenge nem demokratikus államokkal szemben. Két kérdés tehető fel itt a demokratikus béke elméletét vallóknak. Először is, vajon elfogadhatóbbak lennének-e az intervenciók az elmélet számára, ha az intervenciós politika fenntartható lenne, és hasznot is hozna? Ha igen, akkor egész egyszerűen hatalmi politikáról van szó, és így alig érthető, mi a demokratikus béke elméletének hozadéka. Annál is inkább, mert ezt a veszélyt (vagyis az óvatlanság veszélyét) sokkal hatékonyabban elkerülik a hatalmi realizmus irányvonalába illeszkedő politikák. Olyannyira, hogy ezért elmarasztalásban is részesülnek a liberális teoretikusok részéről27 Másodszor, nem világos, mennyire vehetők komolyan azok az érvek, amelyek szerint a demokratikus államok intervenciói liberális célokat szolgálnak. Ilyen célok például a liberális társadalmak kialakítása, a gazdasági fejlődés és a politikai stabilitás előmozdítása a nem demokratikus államokban.28 A liberális intervenciók ezen céljai legalábbis gyanúsak, s felmerülhet a kérdés, 38 Külpolitika
