Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - POLITIKAELMÉLET - Szőnyi István: A demokratikus béke
Ademckratíkusbéke A demokratikus béke elmélete politikai szempontból azért is érdekes, mert a világ vezető hatalmának külpolitikájában a demokratikus béke a hivatalos nemzetbiztonsági doktrína rangjára emelkedett. Clinton elnök Az unió helyzetéről tartott 1994-es beszédében kijelentette, hogy „a demokráciák nem támadják meg egymást", s hogy ennek megfelelően az Egyesült Államok biztonságát és a tartós békét legjobban szolgáló stratégia „a demokráciák támogatása szerte a világban".6 Ez szőkébb régiónkra is igaz: a demokratikus béke vonzó lehet Magyarország számára is, melynek értelemszerűen kedvezőbb, ha stabil demokráciákkal van körülvéve, már csak a kisebbségi kérdés kezelhetősége miatt is, mint ha nem. A realista irányzatok nagyjából kétféle stratégiát követnek a demokratikus béke kihívására adott válaszukban. Egyfelől nagy nyugalommal és közömbösen veszik tudomásul a kihívást, s inkább annak jelentéktelen voltát igyekeznek bizonyítani arra hivatkozva, hogy nekik sokkal jobb és hihetőbb magyarázataik vannak a háborúk elmaradására. Másfelől harciasán elvetik az ötletet magát is, és a teóriát tarthatatlan képtelenségként próbálják beállítani. Az elmélettel kapcsolatos realista-liberális szembenállás azért rendkívül tanulságos, mert újabb bizonyságát adja annak, hogy a realista-liberális párbeszédből hiányzik az integratív elem, azaz ezek az irányzatok még sok évvel a hidegháború után is átjárhatatla- nok egymás számára, vagyis képtelenek a másik érvelésének elemeit magukba illeszteni saját konzisztenciájuk feladása nélkül. Ez a helyzet azért is meglepő, mert a demokratikus béke elméletének elfogadása nem jelentene végzetes csapást a realista irányzatokra.7 A realista teóriák továbbra is alkalmazhatók a nem demokratikus berendezkedésű államok közötti kapcsolatokra, s a hatalmi politikára alapozott megfontolások a demokráciák külpolitikájában is szerephez jutnak. Ázt pedig még a legádázabb realisták is belátják, hogy rendszerszintű megközelítéssel a nemzetközi politika sok részlete nem magyarázható.8 A realisták azzal is vigasztalhatják magukat, hogy lehetetlen bizonyítani akár a realisták, akár a liberálisok álláspontjának helyességét, illetve azt, hogy a demokráciák soha nem háborúskodtak egymással, és soha nem is fognak. A realisták abból is vigaszt meríthetnek, hogy nincs semmiféle garancia arra, hogy a demokráciák hosszabb távon is demokráciák maradnak. Röviden, a demokratikus béke kapcsán kirobbant vitából belátható időn belül nincs kiút.9 A demokratikus béke kérdése ennek ellenére élénken foglalkoztatja a nemzetközi kapcsolatok kutatóit. Ez a tanulmány a következő kérdést járja körül: hogyan működik, és miért fenntartható a demokratikus béke? A tanulmány egyrészt eltér mind a realista, mind a liberális irányzatoktól, másrészt megpróbálja összehangolni ezen irányzatok összebékíthető elemeit. A tanulmány abban tér el a realista irányzatok megközelítésétől, hogy arra a feltevésre épül: a demokratikus béke bizonyos körülmények között meghatározó lehet a nemzetközi kapcsolatokban. A liberális irányzatok álláspontjától a tanulmány abban tér el, hogy az én meglátásom szerint a demokratikus béke nem úgy működik, ahogy azt az elmélet képviselői előadják. A tanulmány a fent említett kérdés vizsgálatán túlmenően még egy további tanulsággal szolgál. A demokratikus béke ugyanis egy olyan, hidegháború utáni álla1998. tavasz 33
