Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 3. szám - AZ UNIÓ FELÉ - Horváth Gyula: Regionalizmus és decentralizáció Európában
Regionalizmus és decentralizáció Európában tásokra van szükség. E tájegységek gazdasági-politikai koalíciói (különösen, ha az etno- regionalizmus erői is jelen voltak) nyomásgyakorló tevékenységükkel elősegítették a központi hatalom decentralizálását, az erős közigazgatási középszint megteremtését. (Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a regionális piacépítés és a közigazgatás érdekei a regionalizmus intézményi kiépülése után divergálódhatnak is, mint ezt Nyugat-Európa több regionális államának tapasztalatai mutatják az utóbbi időben új típusú konfliktusok keletkeznek a gazdasági lobbyk és a regionális kormányzatok között.) 1.4. Az európai integráció regionális politikájának kiteljesedése A közös, összehangolt regionális politika szerepének fokozódása az Európai Unióban tekinthető a regionalizmus térnyerése negyedik fő okának. Az Európai Közösségek regionális politikájának megújítása, a gazdasági korszakváltáshoz igazodó nemzeti politikai változásokkal párhuzamosan zajlott. Az új stratégia kialakítása részben a tagállamok koncepciói összehangolásának az igényéből fakadt, részben pedig a közösség bővülésével kiéleződött regionális különbségek mérsékléséhez nyújtott programok és eszközök formálták. Az 1957. évi római szerződés a preambulumban még csak általában tesz arról említést, hogy a tagállamoknak a gazdasági egység megteremtését és a harmonikus fejlesztést az egyes régiók közti különbségek mérséklésével, az elmaradott területek felzárkóztatásával kell összekapcsolni. Az 1987. évi Egységes európai okmány már részletesen kifejtette a regionális politika főbb elveit és eszközeit. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap az első hároméves költségvetési periódusban 1300 millió ECU-vel, 1989-ben pedig egy esztendőre már 4500 millió ECU-vel gazdálkodott. A strukturális alapok 1988. évi reformja azt a célt szolgálta, hogy a közös eszközök fel- használása célirányos legyen, hogy erősödjön a támogatásban érintett régiók szervei, a regionális folyamatok szereplői közötti kooperáció. A regionális politika jelentős térnyerését bizonyítja az is, hogy az 1989-1993 közötti tervidőszakban összesen 44 milliárd ECU-t (a költségvetés 25 százalékát), 1994-1999 között pedig már évi 24 milliárd ECU-t (35 százalék) fordítanak strukturális és kohéziós célokra (Bachtler-Turok, 1997 Hooghe, L. 1996 Hor- váth-lllés, 1997). Az európai közös regionális politika szempontjából kulcsszerephez jutott a nemzeti kormányzat alatti közigazgatási szint. Ez tükröződik a regionális politika módszertanában is. Az Európai Unió területi statisztikai rendszere (Nomenclature of territorial units for statistics NUTS) öt típusú területi egységre épül. Tervezési, elemzési célokra az esetek döntő részében a NUTS-2 területi egységet használják, azokban az országokban, amelyekben ilyen méretű közigazgatási középszint nincsen, más területi egységet (átlagos területe 15 ezer km2, népességszáma 1,8 millió fő) választanak, vagy külön e célra összeállított statisztikai csoportokat alkalmaznak. A nyolcvanas évek végén, mindenekelőtt a föderalizált és a regionális közigazgatással rendelkező országokban széles körű vita bontakozott ki arról, hogy az egységes Európa-kon1998. ősz
