Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Szemlér Tamás: Franciaország Európa-politikája az ezredfordulón
Franciaország Európa-politikája az ezredfordulón elején Lengyelország, illetve Magyarország közeli EU-tagságáról) is jelzik azt, hogy végre most talán sor kerülhet a kapcsolatok mindkét fél számára előnyös elmélyítésére. Ehhez azonban mind Franciaországban, mind Közép- és Kelet-Európa országaiban túl kell jutni a múlt visszaidézésén. Annak, hogy e kapcsolatok mennyire alapulnak kölcsönös és tartós érdekeken, a közép- és kelet-európai országok EU-tagságáról vallott francia álláspont jó és fontos fokmérője lehet.11 A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójától a franciák Közép- és Kelet-Európával kapcsolatos álláspontjának változása nemcsak a politikusok nyilatkozataiban, hanem immár konkrét gazdasági lépésekben is megmutatkozott. Az EBRD-ben, valamint a PHARE-prog- ram létrehozásában tapasztalt, már említett francia kezdeményező szerep mellett előbb óvatosan, majd egyre bátrabban a francia magánszféra is érdeklődni kezdett a térség kínálta gazdasági lehetőségek iránt. A kezdeti óvatosság oka elsősorban a vállalatok korábbi kapcsolatainak hiánya volt, amely a kereskedelem dinamikus fejlődésében csak kisebb, a francia befektetések Közép- és Kelet-Európába áramlásában azonban többéves késést okozott.12 A kilencvenes évek közepére visszaszorult az a felfogás, amely a térséget kizárólagos német gazdasági övezetnek tekintette, s számos francia cég - elsősorban nagyvállalatok13 - jelentős beruházásokat eszközölt a térségben, elsősorban Magyarországon és Lengyelországban. A magyarországi francia tőkebefektetések magas értéke, illetve ezzel szemben a romániai francia tőkebefektetések viszonylag alacsony értéke jól érzékelteti, hogy a gazdasági kapcsolatok logikája képes felülbírálni a korábbi, történelmi, kulturális és érzelmi kötődésekből táplálkozó irányvonalat.14 A megélénkült gazdasági kapcsolatok, illetve az ezekben rejlő, eddig még kiaknázatlan lehetőségek felismerése kétségtelenül hatással volt és van az EU keleti kibővítésével kapcsolatos francia álláspontra. Párizs hagyományosan az integráció elmélyítésének híve a kibővítéssel szemben. Miközben a prioritási sorrend - épp e francia szerep fenntartására, illetve a minél egységesebb európai integrációra való törekvés eredményeként - nem változott, a francia politikusok is egyre világosabban látják és elismerik, hogy a mélyítés és a bővítés nem antagonisztikus ellentétpár, hanem két, egymást kiegészítő s hosszú távon az európai integráció egészét erősítő folyamat. Természetesen e felismerés nem jelenti azt, hogy a franciák könnyen és minden feltétel nélkül rábólintanának az EU keleti kibővítésére. Egyértelmű, hogy történelmi, földrajzi okokból, valamint a kilencvenes évek elején gyorsan helyreállított és továbbfejlesztett korábbi gazdasági kapcsolatrendszere révén Németország a régió gazdasági életében domináns pozíciót élvez, s így a térség országai politikai szempontból is német érdekszférának tekinthetők. Nagy eredmény, hogy a franciák gazdaságilag megvetették a lábukat Közép- és Kelet- Európában, fontos, hogy javítani tudták politikai kapcsolataikat a térség országaival, azonban reálisan nem várható, hogy a német vezető szerepet meg tudnák kérdőjelezni. Franciaország ezért, belátva a keleti kibővítés szükségességét, elsősorban a felvételre pályázó or1998. nyár 33
