Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Szemlér Tamás: Franciaország Európa-politikája az ezredfordulón
Szemlér Tamás A változásokra a francia politika - korábbi késlekedését is ellensúlyozandó4 - igyekezett a megfelelő hangsúllyal reagálni. A német újraegyesítéssel világossá vált, hogy a korábbi egyensúly - francia politikai befolyás és német gazdasági erő - változatlanul nem maradhat fenn. A franciák - s különösen legnagyobb formátumú Európa-politikusuk, az akkor a bizottság élén álló Jacques Delors - jól látták, hogy az egyensúly csak a megváltozott keretekben őrizhető meg. Ez a felismerés alapvető szerepet játszott a maastrichti szerződés létrejöttében, amihez természetesen legalább ennyire szükség volt a németek egyetértésére is. Maastricht jelentőségét természetesen számos oldalról lehet megközelíteni. Világos az, hogy a három pillér tartalmát számos, a francia-német kapcsolaton, sőt Európán is túlmutató körülmény támasztja alá. Jelen tanulmánynak azonban elsősorban nem Maastricht tartalmának minden szempontra kiteq'edő elemzése, hanem a franciák politikamozgató elképzeléseinek megértetése a célja. A maastrichti szerződés számos bizonyítékát adja arra, hogy egyrészt a franciák politikai befolyásuk lehető legnagyobb fokú megőrzésére törekszenek, másrészt arra, hogy a németek - legalábbis egyelőre - nem gördítenek komoly akadályokat ezek elé. A gazdasági és pénzügyi unió (EMU) tervével kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy Németország és Franciaország nélkül nincs semmi értelme. Ez - tekintettel arra, hogy az EMU terve minden tekintetben a német modellt állítja mintaként - tulajdonképpen Franciaország számára nyereség, hiszen ilyenformán nélkülözhetetlen egy olyan terv sikeres megvalósításához, amelyben minden kétséget kizáróan a németeké a vezető szerep. A német engedékenység - amely annak idején feltehetőleg még nem önérdekből táplálkozott - megmutatkozik a maastrichti kritériumok megszövegezésében: a „tendenciák", illetve a határértékek „kivételes meghaladásának" bekerülése a szövegbe javította Franciaország (és mások, később köztük maga Németország) pozícióját. Ennek jelentősége különösen a németek körében általános, a pénzügyi stabilitást előtérbe állító felfogás ismeretében értékelendő. A maastrichti szerződés második és harmadik pillérének - a közös kül- és biztonságpolitikának, illetve a bel- és igazságügyi együttműködésnek - az európai biztonsági struktúrában betöltendő szerepével a 3. fejezetben részletesen foglalkozunk. A francia-német egyensúly szempontjából itt annyit mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy mind a második, mind a harmadik pillér, amennyiben az egységes közösségi struktúrák kialakítását célozza, mintegy beleköti a megerősödött Németországot ezekbe a struktúrákba. A hosszabb távú történelmi tapasztalatok birtokában e tényező az utóbbi évtizedek francia-német együttműködésének kedvező tapasztalatai ellenére sem elhanyagolható Franciaország számára.5 A sikeres német-francia együttműködés nem jelenti azt, hogy a felek véleménye az európai integráció minden kérdésében ugyanaz vagy közel azonos lenne. Az integráció előrehaladásának módjára vonatkozó véleménykülönbségnek hosszú évszázadokra visszanyúló történelmi és filozófiai gyökerei is vannak.6 Igen markánsan jelenik meg ez a különbség a francia „európai államok szövetsége" és a német „európai államszövetség" koncepciója között. A franciák számára igen fontos a nemzetállam, amelyet - a kétségtelen előrehaladást 30 Külpolitika
