Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Boniface, Pascal: Franciaország, Európa stratégiai függetlensége és a NATO
Pascal Boniface egy NATO-n kívüli, európai védelmi rendszer létrehozására irányult (Nyugat-európai Unió, eurohaderők stb.), a többi európai állam érdektelensége miatt meghiúsult. Nincs értelme süket fülekhez beszélni, vagy a találat minden reménye nélkül célozni. Mivel meglehetősen nehéz európai védelmi rendszert létrehozni az európaiak nélkül, ennél sokkal célszerűbb egyenesen oda menni, ahol ők vannak, vagyis a NATO-ba. Franciaországot úgyis minden esetben - ha a NATO-n kívüli európai védelmi ügyekkel hozakodik elő - azzal gyanúsítják, hogy ki akarja penderíteni az amerikaiakat Európából, így sokkal jobb, ha az óvatoskodó európaiaknak nem mi adunk ürügyet arra, hogy mindenből kihúzzák magukat. Ezt a szilárd és jól átgondolt érvrendszert, egyáltalán nem sebtében csapták össze az 1995- ös elnökválasztás után. E politika körvonalazódása 1991-re nyúlik vissza, és a javaslatok Francois Fiiion nevéhez fűződnek, aki akkor a RPR-en belül a védelmi ügyekért volt felelős.1 Ugyanakkor egy ehhez hasonló érvrendszer járta körbe a hadügyminisztériumot, bár ez sokkal kevésbé ambiciózus köntösben jelentkezett, különösen Pierre Joxe esetében, aki sajnálta, hogy Franciaország nem tudott részt venni az Észak-atlanti Együttműködés Tanácsában. Ez a terv nem tévesztendő össze a hagyományos „atlantista" tervvel. Az igaz, hogy 1966 óta rendszeresen hívogatták vissza Franciaországot a NATO-ba. Chirac elnök célja azonban különbözött a konvencionális atlantizmustól. Az utóbbi pusztán arra irányul, hogy Franciaország térjen vissza a NATO-ba, minden zokszó nélkül ismerje el az amerikaiak vezető szerepét, és ismét engedelmes szövetségessé váljon, tiszteletben tartva az atlanti hierarchiát, így erősítve minden egyes tagállama érdekeinek legfőbb őrét, a NATO-t. Ezzel szemben Jacques Chiracnak az volt a célja, hogy - kihasználva a szovjet veszély megszűnése utáni NATO-átstrukturálás lehetőségét - Franciaország súlyát latba vetve a szövetségben a mérleg nyelvét Európa javára billentse. A terv határozottan európai volt. Ezek alapján megállapítható, hogy Mitterrand-nak és Chiracnak azonos volt a célja, de különböző módon próbálták ezt elérni. Mivel nyilvánvaló volt, hogy az európaiakat egy pusztán európai tervnek nem lehet megnyerni, ezért Chirac elnök más megközelítést választott, készen arra, hogy veszteségeit leírva a NATO-n belül érje el azt, ami e katonai szervezet keretein kívül meghiúsult. Stratégiai ügyekben gyakorolt súlyának köszönhetően - Franciaország tárt karokkal fogadott visszatérése után - szabad utat kívánt adni a NATO európaizálásának. Bár ez elvben régóta általánosan elfogadott volt, mégsem történtek lépések. így tehát az európai védelmi identitás megteremtésének két útja volt: egyrészt a NATO- tól függetlenül megvalósított, tisztán európai megoldás, másrészt a NATO-n belüli verzió. Amikor az első alternatíva kudarcot vallott, a második elkerülhetetlenné vált. A cél tehát ugyanaz maradt, csak a megvalósítás határidői és feltételei módosultak. Hogyan tovább? Az egyik modellt elhagytuk, a másik kudarcot vallott - ezek után hogyan tovább? E tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi helyzet katasztrofális, mert egyik modell sem bizonyult életképesnek. 20 Külpolitika
