Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Philippovich Tamás: magyarország párizsi szemmel: Közép-Európa helye a francia külpolitikában
Magyarország párizsi szemmel egyre jobban tudatára ébrednek, hogy a magyar mennyire régi gyökerekkel bíró nép. Mostanában egyre többet hivatkoznak közös dinasztikus történelmi kapcsolatainkra, a sajátos magyar jellegzetességekre mint olyan tényezőkre, melyek őket is erősítik identitástudatukban, mely az egyik legerősebb Európában. Ezeket a kedvező benyomásokat nem szabad anakronisztikusán nacionalista arroganciával elrontanunk csak azért, mert még mindig képtelenek vagyunk magunkat túltenni a helytelenül továbbra is csak Franciaországnak tulajdonított trianoni katasztrófán. Az Európai Unió határai és a föderalizmus Az Európai Unió bővítése szerves része a franciák - elsődlegesen politikai - Európa-koncep- ciójának. Franciaországban értelmiségi és politikai körökben egyelőre még nem központi kérdés az, hogy hol húzódjanak a kibővített Európa határai. A balti államokat vitathatatlanul, Oroszországot csak kulturális értelemben - mert tudatában vannak az orosz gazdaság kelet felé való súlyponteltolódásának -, a kaukázusi államokat csak nagyon tartózkodva, Törökországot pedig egyáltalán nem számítják Európához. Francia körökben politikailag egyetértés van abban, hogy az uniónak földrajzilag, népességileg s gazdaságilag is a lehető legnagyobbnak s legkiterjedtebbnek kell lennie. Ez a hozzáállás teljes mértékben megegyezik a kibővítésről vallott német nézetekkel, a mediterrán országokban viszont tartanak attól, hogy a kibővítés egyik következménye Eszak-Afrika elhanyagolása lesz. Párizsban tisztában vannak a probléma jelentőségével, de Közép- és Kelet-Európábán a francia jelenlétet inkább növelni, mintsem csökkenteni kívánják. A német-francia orientáció nemcsak a mediterrán országokban okoz aggodalmat, vegyes érzéseket kelt Skandináviában is, ahol inkább tartanak szerepük súlyának csökkenésétől, mint a Benelux államokban, Ugyanakkor a diplomáciai formák és nyelvezet által alig leplezett idegenkedést vált ki amerikai részről, ami nem kis mértékben befolyásolja Anglia magatartását is. Az Egyesült Királyság helyzete azért sem irigylésre méltó, mert a jelen folyamatainak fényében „egyesült" jellege egyre inkább csak fikcióként hat, ez mutatkozott meg a legutóbbi skóciai és walesi népszavazások eredményeiben is. Ugyanakkor az erős konzervatív hagyományokkal rendelkező angol politikai gondolkodásban felértékelődött a különleges angol-amerikai kapcsolatok kitüntetett szerepe, a nacionalista angol elit körök - a régóta beléjük idegződött társadalmi megvetéstől is eltekintve - egyre inkább a világot uraló Amerika előretolt bástyájaként látják a britek szerepét Európában. A francia nacionalizmus sem adta fel még végleg hadállásait. Mutatja ezt a francia magatartásban jelen lévő lényeges ellentmondás, hogy ugyan megvan a törekvés az erősebb politikai integrációra, de a diplomáciai szóhasználatban még kerülik az állami szuverenitás messzebbmenő feladását jelentő föderatív Európa-koncepció említését. A hivatalos Franciaországnak - akár a jobbközép, akár a balközép irányítja - kell még némi idő arra, hogy magát föderalistának merje vallani, bár az utóbbi két évben a francia 1998. nyár 15
