Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - ÚTKÖZBEN - Horváth Gábor: Egység és megosztottság: az euroatlanti kapcsolatokról a Marshall-terv 50. évfordulóján
Horváth Gábor rendőr" - az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Szovjetunió és Kína - nagyhatalmi együttműködésén, de ugyanakkor egymástól való elhatárolódásán alapuló felfogásával. A nyugati féltekén - a Monroe-elv alapján - az Egyesült Államokon kívül más hatalom nem rendelkezhetett volna befolyással, míg Európában az Egyesült Királyság és a Szovjetunió, a Távol-Keleten Kína töltötte volna be a stabilitás fenntartójának szerepét. Roosevelt szerint a háború végét követően az Egyesült Államok számára ismét nyitva állt a lehetőség az európai és távol-keleti béke fenntartásának kötelezettségeitől való visszavonulásra. A későbbi - elsősorban európai - események azonban pontosan ebből az idealizmusból kiindulva teremtették meg a gyakorlatias erőegyensúlyi politika felelevenítésének és az érdekszférák későbbi elhatárolásának elvi kiindulópontját. Az amerikai-szovjet viszony alakulását az elkövetkező évtizedekben meghatározó, de hivatalos nemzetbiztonsági és külpolitikai stratégiaként csak 1947-től alkalmazott feltartóztatási politika első megjelenése is erre az időszakra esik. A feltar- tóztatási politika hátterében szintén a szovjet hatalmi törekvések visszaszorítása húzódott meg, amelyre két megoldás is felvetődött. A katonai feltartóztatás hívei a Vörös Hadsereg európai előretörését már 1943-tól, a második front balkáni megnyitásának szorgalmazásával kívánták megállítani. A „valamit valamiért" elven alapuló feltartóztatás hirdetői ugyanakkor a hitelszállítások leállításával való fenyegetésben látták a szovjet terjeszkedés és a kommunista ideológia térnyerésének ellenszerét. Roosevelt azonban mindkét megközelítést elutasította, mivel a végső győzelem kivívásához elengedhetetlennek tartotta a Vörös Hadsereg katonai szerepvállalását, létszámfölényét, és továbbra is bízott a Sztálinnal való együttműködés lehetőségében. A Vörös Hadsereg 1943-tól megkezdődött előretörése, majd kelet-európai győzelmei azonban szertefoszlatták azokat a reményeket, hogy a Szovjetunió katonai sikerei csak a hitleri Németország elleni hadi célokat, s nem hosszú távú szovjet területszerzési és befolyási törekvéseket jelentettek Európában. Az 1945. júliusi potsdami háromhatalmi csúcstalálkozót követően, 1946 elejére már egyértelművé vált az európai szovjet pozíciószerzés hosszú távú célokat követő jellege, egy „kettős világ" kialakulása, amely Európa ideológiai és politikai megosztottságához vezetett. Az európai - elsősorban a közép- és kelet-európai - katonai és politikai helyzet alakulása, valamint a Szovjetunió befolyásának erősödése és állandósulása Németország sorsát is előtérébe állította mind a szövetségesek között, mind az amerikai külpolitikai vezetésen belül. Roosevelt elnökségének utolsó időszakában és Truman elnökségének kezdetén amerikai részről Németország súlyos megbüntetése, katonai, gazdasági és politikai visszaszorítása volt a politikai cél, amelyet az akkori pénzügy- miniszterről elnevezett ún. Morgenthau-terv rögzített. Ez a megközelítés azon a roosevelti elképzelésen alapult, amely szerint Európában a békét és együttműködést 78 Külpolitika
