Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - A CSENDES-ÓCEÁNI TÉRSÉG - Berényi Judit: A japán bel- és külpolitikai rendszer változásai
A japán bel- és külpolitikai rendszer változásai den bizonnyal a két meghatározó összetevő a (bel)gazdasági és a világpolitikai helyzet, pontosabban az e két szférában bekövetkezett változások. A második világháborút követő időszakban a legtovább elhúzódó, a „mini recesszióból" súlyos, s nem csupán ciklikus jellegű válságba forduló korszak elemzésétől tartózkodva ugyan, elkerülhetetlen mégis a gazdasági mozzanatok felidézése. A mintegy ötven évig tartó sikeres fejlődés után a kilencvenes évtized elején bekövetkezett pangás, aminek hosszú éveken keresztül nem akar(t) vége szakadni, arra a kegyetlen realitásra ébresztette Japánt, hogy lezárult egy sikeres növekedési fejezet, amikor az ország az OECD első számú „éltanulója" volt. Ezzel egy időben a világ- politikában is lezárult egy - Japán számára „kényelmes" fejezet, amikor egyszerűbbek voltak a döntések, illetve minden egy alapvető döntésből következett, abból indult ki: a két szemben álló tábor közül melyiknek az oldalán áll Japán - s nyilván nem volt kétséges a választás. Az évezred végéhez közeledve a szigetország - ne tagadjuk - állampolgáraival együtt, az ország történelmében szinte egyedülállóan gazdaggá vált, ami a sok új dilemma mellé egy továbbit is előhívott: mire kell használni a gazdagságot? Módosuló modell Hosszú évtizedekig úgy tetszett: a japán belpolitika mozgása (mozdulatlansága) öntörvényű, független minden külső tényezőtől. A kilencvenes évtized elejétől aztán egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a két világrend szembenállásának megszűntével egyben a majd négy évtizeden keresztül a hatalmat töretlenül birtokló Liberális Demokrata Párt „egyeduralmának" egyik pillére is összetört; nincs olyan külső erő, amit fel kell tartóztatni, ami veszélyeztetné az ország belső stabilitását. Bár hiba volna a korrupciós botrányok sorozatával is meggyengült LDP 1993. évi választási vereségét erre a tényre korlátozni, vagy akár ennek elsődlegességét állítani, az is félrevezető lenne, ha elhanyagolnánk ezt a tényezőt. A stabilitás gazdasági pillérének meggyengülése, a kilencvenes évtized recessziója megrendítette a „gazdasági csoda" sikereibe vetett hitet. A gazdasági gondokat tetézték a pénzügyi-hitelezési rendszer robbanásszerűen felszínre került problémái, valamint a számos vezető politikust érintő, mi több, a kormánypárt pénzügyeinek menedzselésével összefüggő korrupciós botrányok lelepleződése. Mindezek a fejlemények olyan bizalomvesztést idéztek elő, amelyek a politikai rendszer átalakításának elkerülhetetlenségére figyelmeztettek. A változ(tat)ások szükségességét a kormánypárton belül is érzékelték. A párt korábbi frakciói közötti ellentétek, mindig is jellemző, kulisszák mögötti harcaik- kompromisszumaik felszínre kerültek. Az LDP egyes vezetői - felismerve a párttal szembeni bizalmi válságot - a pártból való kiválással, új pártok alapításával kíván1997. tél 75
