Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - A CSENDES-ÓCEÁNI TÉRSÉG - Csaba Gábor: Az Egyesült Államok a csendes-óceáni térségben. Egy XX.század végi stratégia körvonalai
Csaba Gábor módon reagáljanak. Az Egyesült Államok ezzel szemben erősen sérelmezi a magánszektor döntéseit és a piaci mechanizmusokat túlzott mértékben befolyásolni próbáló kormányzati beavatkozást, illetve annak módszereit, ami valóságos párbajjá változtatja a kétoldalú vitákat. Az emberi jogok, a munkaerővel kapcsolatos szabályozás, a környezetvédelem és a demokrácia területén szintén komoly ellentétek feszülnek.18 Bár ezen problémák feloldása időt és sok türelmet igényel, többen vélik úgy, hogy egy intézményiig megerősített APEC nemcsak a kereskedelmi és befektetési nehézségek átfogóbb kezelésére, hanem a bemutatott gondok gyorsabb megoldására, egy, az említett ellentétekből eredő esetleges regionális széthullás megakadályozására is képes lenne. Különösen igaz ez egy olyan térségben, amely a jelenben sem áll az intézményesülés magas fokán. Egy megerősített APEC a gazdasági együttműködés bővítése és az előrehaladott liberalizáció által biztosított gazdasági fellendülésen túl a kereskedelmi szférán kívül eső, de alapvető fontosságú kérdésekben is elő tudná segíteni a konzultációk és az együttműködés térnyerését.19 Az APEC fejlődése felveti azt a kritikus kérdést is, vajon képesek lesznek-e a tagok a gazdasági egymásrautaltság révén ellentéteiken felülemelkedni. Ha a kísérlet sikerülne, a jövedelmi egyenlőtlenségek fokozatos csökkentésével a szervezet véget vethet a hagyományos „észak-dél" konfliktusnak is. Egy APEC-sikertörténet hiteles cáfolata lenne Samuel P. Huntington divatos elméletének, amely szerint a különböző civilizációk hajlamosabbak a konfrontációra, mint az együttműködésre. Amint C. Fred Bergsten idézett esszéjében bemutatta, a hét huntingtoni civilizációs csoportból ötöt megtalálunk az APEC-ben.20 Az Egyesült Államok csendes-óceáni stratégiája Az Egyesült Államok külpolitikája a hidegháború után Jelentős munkát adtak a nemzetközi politikaelmélet művelőinek a nemzetközi rendszerben az 1989-90-es évek fordulóján bekövetkezett gyökeres változások. A neves szerzők írásait olvasva úgy tűnik, hogy egy új, sajnos a korábbinál instabilabb és kiszámíthatatlanabb korszak vette kezdetét, amelyet - valamilyen pontosabb szakkifejezés hiányában - a kétpólusú világ utáni (posztbipoláris, esetleg hidegháború utáni) világnak neveznek. Geir Lundestad megfogalmazásában ez a megnevezés (the post-Cold War World) „kifejezi, hogy a hidegháború véget ért, azonban nagyrészt nyitva hagyja azt, hogy mi minden változott".21 A hidegháborút - ellentétben a második világháborúval - nem követte egy új Marshall-segély. A hidegháború vége sokkal inkább hasonlít az első világégést követő időszakra, amikor az igazság60 Külpolitika
