Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - ÚTKÖZBEN - Kádár Béla: A keleti kibővülés és a magyar stratégia
A keleti kibővülés és a magyar stratégia erősítheti Nyugat-Európa pozícióit az amerikai kontinenssel és a távol-keleti térséggel folytatott versenyben. Defenzív értelemben az is felismert, hogy a kelet-közép- európai „senki földje" hídfőállások kiépítésére csábíthatja az Európai Unió törekvéseivel szemben álló nemzetközi hatalompolitikai tényezőket. Hasonlóan defenzív az a nyugat-európai felismerés, hogy a kelet-közép-európai rendszerváltás esetleges megtorpanása, a politikai-társadalmi destabilizációs jelenségek felerősödése kedvezőtlenül érintené az európai stabilizálódási, biztonsági folyamatokat. A destabilizáció esetén megnövekvő migráció, a szervezett és mindinkább integrálódó bűnözés terjedése, a környezetjavítás összeurópai együttműködés keretében képzelhető el. A kibővülés körüli bizonytalanságok, illetve a szükséges állásfoglalások megtételének elhúzódása mindenképpen jelzi, hogy a berlini fal leomlása óta csökkenő irányzatot mutatott - a politikai szándéknyilatkozatok mellett is - a nyugat-európai fogadókészség. Ebben persze közrejátszanak olyan unión belüli nem közvetlenül gazdasági természetű aggályok, hogy a keleti kibővülés elsősorban a germán Európa illetve az északi Európa pozícióit erősítené az unión belül a mediterrán térség erősítésében érdekelt déli országcsoporttal szemben. Gazdasági oldalról elsősorban a kibővülés földrajzi súlypontokat átrendező hatása és feltételezett költségessége motiválja a kibővítés késleltetésére, nehezítésére irányuló magatartásokat. Kirajzolódnak azok az aggodalmak, hogy a keleti kibővülés eltéríti az Európán belüli kereskedelmi, pénzügyi tőkebefektetési áramlásokat, növekedésdinamikai súlypontokat, termeléskihelyezési folyamatokat észak-déli irányból nyugat-keleti irányba, s a fő mozgási irány Hamburg-Sevilla vagy -Palermo helyett Ber- lin-Varsó lehet. A mozgásirányok megváltozása e feltételezések szerint kedvezőtlenül érintené a Rajnától nyugatra és a Pótól délre fekvő európai területeket. Nem területi, hanem pénzügyi meghatározottságú a kibővülés elviselhetetlenül magas költségeire való hivatkozás. A magyar majd a lengyel csatlakozási kérelem 1994. évi benyújtását követően elrettentési célzatú becslések jelentek meg a keleti kibővülés áráról. Bár az elrettentési számok tendenciája csökkenő hiszen az 1994 első felében megjelent s a 10 társult ország csatlakoztatási költségeit 60-65 milliárd ECU-re becsülő előrejelzések2 után a Brüsszeli Bizottság felmérése 1995 novemberében már csak 38 milliárd ECU-ről, majd egy évvel később a Cristodoulu-jelentés csak 23 milliárd ECU- ről szólt. Az elrettentési becslések irányzata tehát gyors ütemben csökkenő, de korántsem oszlatta el a keleti bővülés pénzügyi költségeihez kötődő aggályokat, melyek szerint a kibővülés elnyelné az unió teljes költségvetését, vagy szükségessé tenné az unió költségvetési bevételeinek növelését a GDP 1,27%-áról 2,17%-ára. A csatlakozás óriási költségeiről szóló elrettentési nyilatkozatok a politikai szándékok mellett a dél-európai országok felzárkóztatásának és az NDK integrálásának magas költségein, illetve a közép-európai országok fejlettségi színvonalának alábecslésén alapulnak. A közép-európai országok vagy a visegrádi csoport jóval fejlettebb humán erőforrásokkal, infrastruktúrával, mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik, mint az 1997. tavasz 51
