Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - POLITIKAELMÉLET - Rostoványi Zsolt: Civilizációk háborúja? Huntington és Bassam Tibi felfogásáról
Rostommji Zsolt tériként megkísérli magyarázatokkal útba igazítani az olvasót (például amikor a szerző arról ír, hogy a civilizáció egy nagyobb méretű kultúra, a fordító megjegyzi, hogy a németben ennek épp az ellenkezője [német kiadás, 51. o.]). Érdekes ugyanakkor, hogy Bassam Tibi német nyelven írt munkája a két fogalmat az angol értelmezésnek megfelelően használja. (Ezen igazodjon el a kérdéskörben járatlan német anyanyelvű olvasó!) Könyvében Huntington részint a kritikai megjegyzések hatására is pontosítja a jelenleg létező civilizációkra vonatkozó megjegyzéseit. Egy sor szerzőre és különféle civilizációfelsorolásokra utalva jelez néhány vitatható besorolást, nevezetesen az orosz-ortodox civilizáció külön kezelését a hozzá kapcsolódó bizánci, illetve nyugati-keresztény civilizációktól, a nyugati és a latin-amerikai civilizációk viszonyát, a japán és a kínai civilizációk egységét vagy különbözőségét, illetve az afrikai civilizáció egységkénti kezelését. E kérdésekben azonban maga is meglehetősen bizonytalannak tűnik. Miután megjegyzi, hogy a tárgyalt hat civilizáció mellett létezik még a latin-amerikai és esetleg az afrikai, felsorolja a kínait, a japánt, a hindut, az iszlámot, a nyugatit, a latin-amerikait és feltételekkel az afrikait, vagyis hetet, kihagyva az ortodoxot (45-47. o.). Táblázataiban azonban már mindenütt nyolc civilizációt vizsgál, míg könyvében több helyütt „hét vagy nyolc civilizációról" beszél (a vagy ebben az esetben az afrikait jelenti). Tibi anélkül, hogy felsorolná, csak röviden utal arra, hogy jelenleg hét nagy civilizáció létezik (32. o.), illetve ismerteti a Huntington-féle civilizációkat (40. o.). Mint minden csoportosítás, besorolás esetén, ezúttal is tehetők kritikai észrevételek, találhatók kivételek. Ezek nyilvánvalóan elsősorban annak tulajdoníthatók, hogy hiányzik az a pontos és egyértelmű szempontrendszer, amelynek alapján az egyes civilizációk meghatározhatók lennének, s Huntington is - jóllehet meglehetősen nagy részletességgel tárgyalja az egyes civilizációkat, régiókat, történelmi, gazdasági és politikai események, tények sorát sorakoztatva fel - csak a nyugati civilizáció esetében sorolja fel szisztematikusan azokat az ismérveket, amelyek szerinte a nyugati civilizáció sajátosságait adják. Ezek: a klasszikus örökség, a nyugati kereszténység, az európai nyelvek, a spirituális és a világi tekintély elkülönülése, a jog uralma, a társadalmi pluralizmus és a civil társadalom, képviseleti testületek és individualizmus. Megjegyzi, hogy külön-külön a felsorolt nyolc ismérv egyike sem csupán a Nyugatra jellemző, és voltak olyan időszakok a nyugati civilizáció történetében, amikor kifejezetten valamelyik ismérvvel ellentétes tendenciák érvényesültek. És mégis: éppen e nyolc tényező sajátos kombinációja az, ami csakis a nyugati civilizációra jellemző (69- 72. o.). Az említett bizonytalansági tényezőkkel együtt Huntington civilizációs besorolása nagyjából egybeesik a magunkéval, melyre egyébként a szerző is hivatkozik (44. o.). Tény, hogy akárhány civilizációt is különböztetünk meg egymástól, napjainkban a vitathatatlanul „túlsúlyos" nyugati mellett az iszlám és a kelet-ázsiai (avagy külön kezelve: a kínai és a japán) azok, amelyek a nemzetközi rendszer s a globális vagy világpolitika szempontjából meghatározó jelentőségűek. Ez mindkét munkában kifejezésre jut: Huntingtonnál „arányosabban", míg Tibi természetesen az iszlámra koncentrál. Nem véletlenül, hiszen az 42 Külpolitika