Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - POLITIKAELMÉLET - Rostoványi Zsolt: Civilizációk háborúja? Huntington és Bassam Tibi felfogásáról
Civüizádók háborúja? dés a „kik vagyunk mi"? Ebben az „új világban" pedig a legsúlyosabb, legfontosabb és legveszélyesebb konfliktusok nem társadalmi osztályok, gazdagok és szegények vagy gazdaságilag meghatározott csoportok között robbannak ki, hanem különböző kulturális entitásokhoz tartozó népcsoportok között. „Kulturális közösségek váltják fel a hidegháboais blokkokat, s a civilizációk közötti törésvonalak válnak a globális politika első számú konfliktusforrásává" (125. o.). A különböző civilizációkhoz tartozó államok vagy népcsoportok közötti konfliktusok pedig különösen veszélyesek, mert az erőszak eszkalálódásához vezethetnek (28. o.). Huntington fenti állításai cseppet sem nélkülözik a valóságalapokat. Talán épp ezért tűnik különösen szembe könyvének legnagyobb hiányossága: mindezeket nem támasztja alá kellően megalapozott érvrendszerrel. Nem szól arról, vajon a multipoláris és multicivilizációs jelleg valóban nem jellemezte-e a kilencvenes évek előtt a világpolitikát, és ha nem, miért nem? Vajon mi okozta - a kétpólusú nemzetközi rendszer puszta szétesésén túlmenően - a globális politika hirtelen multicivilizációssá válását? Vajon a konfliktusok civilizációs-kulturális motivációja ténylegesen háttérbe szorította-e a konfliktusok örök mozgatóit, a hatalmi-, illetve az érdekviszonyokat? Megannyi megválaszolatlan, pontosabban kellően meg nem válaszolt kérdés. A „civilizációs paradigma" lényegét Tibi is elfogadja. Ahogy ő mondja - persze csak Huntington tanulmányának, azonban nem könyvének ismeretében - diagnózisa igencsak hasonló, mint Huntingtoné, viszont a helyzet politikai megoldására tett javaslata már egészen más. (40. o.) Ez az utóbbi állítás, vagyis hogy Huntington javaslata inkább a konfrontáció, Tibié viszont a „hidak építése", Huntington könyve olvastán már aligha állja meg a helyét. Mivel az egész „civilizációs paradigma" a civilizáció és a kultúra fogalomrendszerében mozog, természetesen mindkét szerző részletesen foglalkozik magukkal a kategóriákkal. Cseppet sincsenek könnyű helyzetben, hiszen a szakirodalomban jelenleg csaknem 200 kultúra- és több mint két tucat civilizációértelmezés és definíciós kísérlet ismeretes. Diszciplínák sora használja ezeket a kategóriákat (történettudomány, szociológia, közgazdaságtan, etnológia, antropológia, pszichológia, filozófia), s a hatvanas évektől önálló tudományként létezik a „kulturális tanulmányok" is. Az említett tudományágak neves és kevésbé neves teoretikusainak sora tett kísérletet Sigmund Freudtól Jean-Claude Lévi Strausson és Clifford Geertzen át Emest Gellnerig arra, hogy egyfelől megragadják ezeket a kategóriákat, másfelől pedig hogy segítségükkel - természetesen a maguk tudományterületén belül - megkíséreljék leírni, mi az, ami egyes embercsoportokat megkülönböztet másoktól, mi az, ami közös a különböző embercsoportokban, egyáltalán: megragadhatók, leírhatók, megérthe- tők-e ezek a különbségek. Úgy véljük, napjainkban még ennél is többről van szó. Az egyes embercsoportok közötti azonosságok és különbségek elemzése ugyanis elengedhetetlen annak vizsgálatához, merre tart a fejlődés, egyirányú-e vagy többirányú, egyenes vonalú- e vagy kanyargós, egységesedik, ha úgy tetszik univerzálódik-e a világ, avagy inkább sokszínűvé válik (netán egyszerre mindkettő?) - és folytathatnánk a sort. 1997. tél 39
