Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 3. szám - A MAGYAR BÉKESZERZŐDÉS HÁTTERE - Gyarmati György: A független Erdély alkotmány-koncepciója a béke-előkészítés időszakában
A független Erdély alkotmánykoncepciója helyezte előtérbe, s ehhez képest másod-, ha nem tizedrangú kérdés volt a vámunió, illetve a föderáció alternatívája. Ez a „veszett fejsze nyele"-effektus olvasható ki Rákosi Mátyásnak az MKP 1946. szeptember végi III. kongresszusán tartott expozéjának külpolitikai részeiből. Miután a nagyhatalmak béke-előkészítő értekezletének döntése nyomán már végérvényesen kútba estek az Erdélyből valamit is visszanyerni remélő törekvések, úgy foglalt állást, hogy „mi egy demokratikus dunai konföderációt nem csupán lehetségesnek, de kívánatosnak is tartunk. (...) Egy ilyen demokratikus szövetség létrejötte, vele kapcsolatban a vámhatárok leépítése természetesen sokat enyhítene azon a keserűségen, melyet népünk a most készülő békével kapcsolatban érez."5'1 Másképp fogalmazva; miután a kommunisták által meglehetősen kényszeredetten - csupán hazai respektu- suk növelését szem előtt tartva - támogatott erdélyi határmódosítási törekvések kudarcra ítéltettek, maguk sem láttak más tertium daturt, mint azt, amit Bethlen István és Kállay Miklós bizalmasai már a világháború éveiben kidolgoztak, s a magyar kormány első (idézett) 1945. augusztusi békeprogramjába is „átmentettek". Mindezekhez képest viszont Petru Groza 1947. tavaszi budapesti látogatásáról - mely a román-magyar kapcsolatok szorosabbra fűzését szolgálta - Rákosi azt jelentette Molotov külügyminiszternek, hogy „az nem más, mint Tildy [Zoltán, akkor a Magyar Köztársaság elnöke] kacérkodása a románokkal".52 Összegzés A háború során, illetve az utána következő években mind a különböző nagyhatalmak, mind pedig a két érintett állam békekoncepciói egyfajta harmadik eshetőségként fontolgatták az autonóm Erdély kérdését, az egymással kibékíthetőnek nem látszó vagy kizárólagosan román, vagy kizárólagosan magyar fennhatóság alá rendeléshez képest. Ezt a köztes megoldást azonban vagy csupán egy regionális állam- szövetség keretében vélték realizálhatónak, vagy eleve nem tekintették másnak, mint más kérdésekben érvényesítendő érdekeiknek alárendelt, tárgyalási pozícióikat erősítő időleges taktikai segédeszköznek. A regionális integráció gondolatának gyakorlatba való átültetése azonban mind a világháború alatt, mind pedig utána a Közép-Európában domináns szerephez jutó nagyhatalom támogatásától, illetve elutasításától függött. Ez a nagyhatalom a háborút követően a Szovjetunió lett. Miután pedig Moszkva e kérdésben álláspontját 1943-1948 között időről időre váltogatta - jelenlegi ismereteink szerint öt fordulat dokumentálható53 -, az 1948. január végén 1997. ősz 147
