Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - ÚTKÖZBEN - Csaba László: A kibővülés dinamikája
A kibővülés dinamikája dinamikus értelemben pedig az olcsóbb és jobb inputokat fölhasználok javuló nemzetközi versenyképességének közvetlen forrása is egyben. így tehát egyáltalán nem kézenfekvő, hogy akár a legegyszerűbb közgazdasági kategóriákat, így a költséget és a hasznot hogyan kell értelmezni és mérni, végül pedig miként lehet majd ezeket egybevetni és számszerűsíteni. Mi értelme van akkor a bővülésnek? Amint a bizottság külkapcsolatokért felelős tagja, Hans van den Broek (1996) megfogalmazta, elsősorban az EU jelenlegi tagállamainak önérdekéről van szó. Mindenekelőtt ez messze a legolcsóbb és legkevésbé fájdalmas módja a szomszédos térség tartós stabilizálásának. Még ha egy pillanatig élünk is azzal a megengedhetetlen föltételezéssel, hogy az EU-ban minden - így a jövedelem-újraelosztás szabályai és a jelenlegi egy főre jutó kedvezmények összege is - változatlanul maradna, a teljes - 11 országra kiterjedő - keleti bővülés költsége 26 Mrd ECU lenne, ami a jelenlegi tagállamok GDP-jének fél százalékával vagy az amerikai hadikiadások egynyolcadával egyenértékű (Ludlow, 1996. 52-53. o.) De bármekkora is legyen a tényleges végösszeg, aligha kétséges, hogy a legolcsóbb az embereket otthon tartani. A tömeges bevándorlás ugyanis csak a küldő országok polgárháborús viszonyai vagy szélsőséges gazdasági válsága mellett reális veszély, minden egyéb esetben a legjobb és legvalószínűbb megoldás az, ami az emberek túlnyomó többségének elemi helyben maradási igényére épít, s azt teszi lehetővé. A migrációs válság kialakulását a legegyszerűbben a helyben maradási föltételek javításával lehet elkerülni. A bővítést előmozdító második megfontolás a közép-európai országok megváltozott gazdasági körülményeiből adódik. A CEFTA-ba tömörült öt közép-európai ország lakossága ugyan csak 80 millió, a piacméretet azonban behozataluk dollárértéke határozza meg. így mérve a CEFTA már jelenleg is kétszer akkora, mint a „hatalmas" orosz piac. A gazdasági növekedés tekintetében Lengyelország évek óta Európa-baj- nok, miközben az orosz gazdasági visszaesés még mindig nem ért véget. Számottevővé vált a működőtőke beáramlása is, különösen 1995 óta, amikor is az egy főre jutó tőkebeáramlás tekintetében a közép-európai országok olyan élenjáró fejlődőket is megelőztek, mint Chile és Malajzia (Hunya, 1996). Ez más szóval azt jelenti, hogy a vállalatközi, a mikroszintű integráció - az elmélettel összhangban - ismét megelőzte a makroszintűt, az intézményest. Ez esetben a képzett munkaerővel és alacsonyabb bérszínvonallal rendelkező országokba történő iparkitelepülés természetes folyamatáról, nem pedig politikai spekulációkról van szó. Az integrálódás tehát mind az áru- , mind a tőkemozgás tekintetében előre haladt. Ez a folyamat betetőzi a közép-európaiak páratlanul sikeres 1989-92. évi piacváltását. Az intézményi integráció tehát a mára már kialakult kapcsolati rendszer „becikkelyezését" jelenti csupán. Harmadikként a földrajzi tényezőt kell kiemelnünk. A jaltai rendszer megszűntével Közép-Európa visszanyerte azt a pozíciót, amit elhelyezkedése mellett törté1997. tavasz 31
