Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 2. szám - DOKUMENTUM - Sz. Bíró Zoltán: Kelet-Közép-Európa és Oroszország érdekei
Dokumentum I. 2. A Szovjetunió széthullása és Oroszországnak a fejlődés nem szocialista útjára történő áttérése, úgy tűnt, megszüntetik Oroszország és e régió országai közti politikai és ideológiai ellentéteket. A valóságban azonban ez a folyamat csak tovább gyengítette Oroszország pozícióit: a nyugati és keleti pólusok vonzásában az erőviszonyok Moszkva számára még kedvezőtlenebbé váltak. Az egyesülő Európa gazdasági, politikai és katonai ereje egyre nőtt, miközben Oroszország és a szétesett posztszovjet területek jelentősége tovább csökkent. Minthogy Oroszország is a nyugat-európai típusú társadalmi rendszert tekinti irányadónak, így az európai posztszocialista államok vonzásközpontjává természetes módon Brüsszel és nem a kelet-közép-európai szomszédai mögött jelentősen lemaradó és óriási nehézségekkel küzdő Moszkva vált. A térség országaiban a prioritások és koordináták rendszerében a Nyugat és a Kelet helyet cserélt: most az Európai Unió és az Egyesült Államok játszhatja el a Szovjetunió által eddig alakított szerepet - fölveheti őket a főkönyvbe és gazdasági támogatással fizetheti vissza kelet-közép-európai új szövetségeseinek katonai és politikai lojalitását. Nem véletlen az sem, hogy Oroszország, noha már nem a kommunizmus központja többé, sőt jelentősen legyengült és elveszítette kelet-közép-európai pozícióit, mégis a térség számos országában továbbra is megtestesíti a fenyegető szörnyet. S ez nem csak a megszokott sztereotípiákhoz való ragaszkodással magyarázható. Az „orosz medve" nélkül, hordjon bármilyen csúfnevet is, a térség geopolitikai jelentősége csökkenne. Ebben az esetben az EU és az Egyesült Államok számára a tisztán gazdasági megalapozottságú expanzió kerülne az első helyre, ami az említett geopolitikai kontextus nélkül már távolról sem olyan vonzó. Tehát e térség országainak Nyugat iránti hangsúlyozott és időnként felesleges katonai és politikai lojalitása, mely e terület legjelentősebb stratégiai kincse és fő „export terméke", teszi szükségessé Oroszország látványos elutasítását és belekényszerítését egy olyan alternatív és konkurens központ szerepébe, melynek betöltésére a valóságban még hosszú ideig nem lesz képes. I. 3. A meghirdetett „visszatérés Európába" felettébb „romantikus" jelszó: elsimítja a valóságos út buktatóit és kátyúit. Fölöslegesen túlhangsúlyozza a régió önértékét, miközben eltúlozza mind az EU tagfelvételi készségét, mind pedig önzetlenségét. Mindezek ellenére sem létezik más alternatív stratégia a kelet-közép-európai országok számára. Mindazonáltal e stratégia korrekciójának és racionalizálásának szükségessége szembeötlő. Az EU számára sem lesz egyszerű és olcsó a Kelet felé való terjeszkedés. A 370 millióról 480 millió fogyasztóra bővülő közös piac és a vámhatárok eltörlése Európa nagyobb részén - új lökést fog adni a kontinens gazdasági fejlődésének, garantálja gazdasági, politikai és katonai egységét, és megerősíti az EU pozícióit a világgazdaságban, -kereskedelemben és -politikában. I. 4. Formálisan 10 ország adta be hivatalosan jelentkezését az Európai Unióba: Magyarország (1994. április 1.), Lengyelország (1994. április 8.), Románia (1995. június 22.), Szlovákia (1995. június 27.), Lettország (1995. október 13.), Észtország (1995. november 23.), Litvánia (1995. december 11.), Bulgária (1995. december 14.), Csehország (1996. január 23.) és Szlovénia (1996. június 10.). Valamennyi felsorolt ország rendelkezik társulási megállapodással, melyek közül a Csehországgal, Szlovákiával, Magyarországgal, Lengyelországgal, Romániával és Bulgáriával aláírt szerződések már életbe is léptek. A többi, eddig még nem 116 Külpolitika
