Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 2. szám - DOKUMENTUM - Sz. Bíró Zoltán: Kelet-Közép-Európa és Oroszország érdekei
Kelet-Közép-Európa és Oroszország érdekei EU-hoz való csatlakozást ajánlja. A NATO és Oroszország közti régióról mint „félig demilitarizált sávról" beszél. E köztes térség államainak NATO-hoz való csatlakozási szándékát nem minősíti, ám annak esetleges bekövetkezését az orosz nemzeti érdekekkel ellentétesnek tekinti, amennyiben Oroszország kívül reked a katonai szervezeten. A Moszkvát kihagyó NATO-bővítés hatásainak kompenzálására - állítja a jelentés - Oroszországnak fel kell készülnie, meg kell találnia biztonsági és politikai érdekei európai képviseletének hatékony alternatív eszközeit. A második jelentésben körvonalazott ajánlat - Kelet-Közép-Európa államai ne katonailag, hanem gazdaságilag integrálódjanak Nyugat-Európához - és az elemzés általános nyelvhasználata így is jóval visszafogottabb, mint az elnöki és külügyi adminisztráció egynémely korabeli megnyilatkozása. A NATO és Oroszország kapcsolatát elemző 1995-ös harmadik jelentés egy olyan külpolitikai magatartás követésére tesz javaslatot, amely még a látszatát is kerüli annak, hogy Oroszország a kelet-közép-európai térségre bármilyen formában nyomást gyakorol. A jelentés a régió államainak a NATO-csatlakozásra vonatkozó döntését nem bírálja, csak éppen nem tartja ésszerűnek. Moszkva bővítésellenes offen- zívájának azokat a befolyásos csoportokat kell megcéloznia - mind a döntést hozó NATO-országokban, mind a felvételüket kérő kelet-közép-európai államokban -, amelyek különböző okok miatt már ma kétségeiket fejezik ki a csatlakozással kapcsolatban. Voltaképpen egy olyan helyzet kialakítása a cél, ahol a NATO-bővítés folyamatos - mindinkább elbizonytalanító és megosztó - diskurzus tárgya. Mindazonáltal mind a jelentésnek, mind pedig a korabeli orosz magatartásnak feltűnő jegye, hogy Moszkva elszigetelődésének csaknem kizárólag katonai dimenzióitól tart, jóllehet már középtávon is súlyosabbak lehetnek a gazdasági integrálatlanság következményei. A tanács negyedik, 1997 februárjában nyilvánosságra hozott jelentése két vonatkozásban is fordulatot sejtet. Egyrészt jelzi, hogy Moszkva hosszú szünet után ismét fontosnak érzi megvizsgálni a kelet- és közép-európai térség fejlődésének politikai és gazdasági perspektíváit. Ráadásul a mostani figyelem számos vonatkozásban érzékelhetően más, mint amilyen a régió néhány évvel korábbi „első felfedezésekor" volt. Akkor ugyanis - '93 végétől, de még inkább '94 elejétől - a délszláv válságban játszott különleges, nyugati hatalmak által is elismert orosz szerepvállalás késztette Moszkvát arra, hogy az ott elnyert és akceptált nagyhatalmi szerepkör részleges kiterjesztésével kísérletet tegyen a közép- és kelet-európai térség integrációs jövőjének alkuba bocsátására. Most mintha másról lenne szó. Mintha a régió mára már nem csupán, mint lehetséges alkutárgy léteznék az orosz külpolitikai víziókban. Mintha végre Moszkvában is észrevették volna: Kelet- és Közép-Európa másra is jó lehet. A Kül- és Védelempolitikai Tanács negyedik jelentése az első kísérlet arra, hogy Oroszország nyilvánosan fogalmazza meg a térségre vonatkozó politikai elképze1997. nyár 111
