Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)

1997 / 2. szám - EURÓPAI POLITIKA - Pirityi Sándor: Franciaország és az "európai pillér"

Franciaország és az „európai pillér A bevetési tervezés összehangolatlansága és a francia bevetési doktrína sajátsze­rűsége a hagyományos erők vonalán is hátrányosan befolyásolta az együttműködést. A francia hadászat rövid „hagyományos" konfliktussal számolt, amely gyorsan be­fejeződik, vagy nukleáris síkon eszkalálódik. A hagyományos francia erők korábbra és keletebbre tervezett bevetése miatt a francia nukleáris önállóságból adódó prob­lémák a NATO számára egyre súlyosabbá váltak, mivel Franciaország hagyományos erőinek viszonylag alacsony állóképessége miatt megnőtt annak a valószínűsége, hogy Franciaország korán és önállóan, a NATO előtt atomfegyverhez folyamodik. A NATO-ban ezért abban reménykedtek, hogy Párizs előbb-utóbb kész lesz kö­zös nukleáris tervezésre, habár ez összeegyeztethetetlen volt a saját elrettentési po­tenciál függetlenségének és önállóságának francia doktrínájával. Az atom-együttmű­ködés fő témája lett a nem hadászati atomfegyverek alkalmazásában felkutatható megegyezés, mégpedig nem is annyira Franciaország és az NSZK, hanem inkább azon NATO-szövetségesek között, amelyek csapatokat állomásoztattak német föl­dön, és érintve lettek volna a francia atomeszközök bevetésétől. Ez előfeltételezte, hogy Franciaország betekintést enged a NATO-nak saját nukleáris alkalmazási kon­cepciójába és céltervezésébe, amire Párizs sokáig nem mutatott készséget. Franciaországban a doktrinális viták állandósulásával a 70-es évek második fe­lében az „abszolút elrettentés" híveivel szemben teret nyertek a harcászati atom­fegyverek tényleges hadszíntéri alkalmazásának, az elrettentés más országokra való kiterjesztésének, az európai „egységes konfliktustérség" szemléletének hívei, a Chirac-kormány hajlott a NATO-stratégia támogatására, és 1987 októberében Párizs­ból már pozitív értékelést kapott a „rugalmas reagálás". Miközben a francia katonapolitikában szaporodtak a kétértelműségek és ellent­mondások egyebek között olyan kérdésekben, mint a francia atomfegyverek szerepe a Nyugat biztonságának oszthatatlanságában, a francia létérdekek kiszélesített, „európai" értelmezése, az atomstratégia szerepe a „katonai Európa" építésének francia terveiben, egy „európai elrettentési pólus" létrehozása közös francia-brit alapon, „az erős elrettentése a gyenge által" meglepően életrevaló, pragmatikus, erősen nemzeti színezetű tétele maradt a francia atomdoktrínának. Francois Fiiion francia információtechnikai és postaügyi miniszter, aki 1986-88 között a nemzetgyűlés védelmi bizottsága elnökének tisztét töltötte be, 1995 őszén ismételten meghirdette azt a jelszót, hogy Franciaország nukleáris függetlensége Európa nukleáris függetlensége lesz. A Le Monde hasábjain kifejtette, hogy Párizs kezdettől fogva nem tekintette az atomfegyvert holmi „szupertüzérségnek", a leg- felelősebben járt el az atomhatalmak közül. „Az elrettentés ötven éve békét adott Európának... Az elrettentés stabilizáló elem, biztonságunk végső biztosítéka marad. Az atomfegyver természetesen nem akadá­lyozhatja meg korlátozott konfliktusok kitörését, de jelenléte a kontinensen továbbra 1997. nyár 73

Next

/
Thumbnails
Contents