Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 2. szám - INTEGRÁCIÓ, REGIONALIZMUS,KISEBBSÉGEK - Dunay Pál: Regionális együttműködés Kelet-Közép-Európában: befektetés eredmény nélkül?
Regionális együttműködés: befektetés eredmény nélkül? A helytálló megítélés minden bizonnyal a két szélsőséges álláspont között helyezkedik el. A regionális együttműködés nem helyettesítheti a csatlakozást a nyugati intézményekhez, ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül. Figyelemre érdemes az, hogy mindig az az ország volt a legkétkedőbb a regionális együttműködésben, amelynek az volt a véleménye, hogy fejlettebb a térség más államainál. A kezdet kezdetén Magyarország ellenezte az együttműködés elmélyítését, míg 1992 közepétől a cseh vezetés utasította el következetesen a multilaterális kapcsolatok erősítését a térségben. Prága következetes elutasítása megkönnyítette a visegrádi csoport másik három fővárosában hivatalban lévő kormányok dolgát: Budapesten, Pozsonyban és Varsóban nem kényszerültek arra, hogy részleteiben kidolgozzák regionális együttműködési politikájukat, elég volt csatlakozniuk a Prága által megszabott legkisebb közös nevezőhöz. A visegrádi csoport mint a politikai együttműködés kerete különösen sikeres volt abban, hogy koordinálja a részt vevő államok politikáját a Szovjetuniótól való távolodásban és a Nyugathoz történő közeledésben, miközben a nemzetközi politika intézményesült és megállapodott együttműködési keretévé vált. A közös érdekek meghatározása a Szovjetunió/Oroszország irányában az objektív helyzet eltérő értékelése miatt értelmét vesztette. A Nyugat felé a politikai együttműködés alapvető paramétereit meghatározták, és a kelet-közép-európai államok külön-külön ugyanolyan politikát követtek, mint amit feltehetőleg közösen is magukénak vallottak volna. A térség legsúlyosabb, hosszú távú problémái gazdasági természetűek, következésképpen az elmozdulás a visegrádi csoporttól a CEFTA felé ésszerű lépésnek volt mondható. A CEFTA volt az az együttműködési forma, amelyben a térség négy, később öt, akkoriban a nyugati intézményekhez történő csatlakozásra legesélyesebbnek tekintett állama tömörült. Mivel a közeli jövőben a térség több országának a megállapodáshoz történő csatlakozásával az együttműködés keretének kiváltságos jellege megszűnik, az integrációra legérettebbeknek ez a klubja is elveszti kiváltságos jellegét. A bővítés ugyan azt eredményezi, hogy növekszik a kereskedelmi forgalom a szabadkereskedelmi övezetben, ugyanakkor azonban a bővülés érveket szolgáltat azoknak, akik Nyugaton a kelet-közép-európai államok széles körének kívánnak azonos elbánást nyújtani. Ez azzal járhat, hogy az integráció - a térség fejlettebb országainak szempontjából - további késedelmet szenved. A Közép-európai Kezdeményezés, amelynek tagsága fokozatosan emelkedett lóra, más problémával néz szembe, mint a CEFTA. Kétségkívül szükség van egy olyan keretre, ahol a nyugati integrációban tapasztalatokat szerzett államok, a tagságra jelentkezők és olyan országok, amelyeknek a belátható jövőben semmilyen reális esélyük nincs a bejutásra, együttműködnek. A KEK legsúlyosabb fogyatékossága és problémája az, hogy jelentősen csökkentek azok a források, amelyek a keretében 1997. nyár 37