Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - CÉLOK ÉS GYÖKEREK - Jeszenszky Géza: Az euroatlanti gondolat történelmi gyökerei Magyarországon
Jeszenszky Géza világából, és száz évi próbaidő után a kereszténység fölvételével, az olasz és német, majd valamivel később francia közvetítők - papok, lovagok, művészek - segítségét jól fölhasználva a Nyugat, az Occidens integráns részévé vált. Közhely - vagy annak kellene lennie -, hogy Magyarországon megjelentek és gyökeret vertek az európai művészeti stílusirányok, a szellemi és politikai divatok, hogy a török háborúk pusztításai közepette is vagy az abszolutizmusok korában, de még a vasfüggöny által elvágva is Magyarországon igen sokan tudták, mi történik a világban, tőlünk Keletre és Nyugatra egyaránt. A távolság, a fizikai akadályok, a költségek, majd a testet-lelket megnyomorító diktatúra ellenére bejutottak ide a hírek, a könyvek, a világot jobbá tenni próbáló eszmék, hogy a magyar fába oltva különleges zamatú gyümölcsöket teremjenek. Kevésbé ismert, hogy a tizenegy évszázad nagyobb részében Magyarország is jelen volt Európában, elsősorban nem fosztogató kalandozók, faragatlan barbárok, könnyelmű mulatozók képében - mint sokan hiszik -, hanem mint dinasztikus menyegzők ígéretes szereplője, mint az Európába betörő ázsiai hordákkal szembeszálló erő, mint a vallási meggyőződéséért minden áldozatot vállaló hitsorsos, mint a maga és mások szabadságáért fegyvert fogó és „a golyóig és az akasztófáig" elmenő csodált példa. Persze ne legyenek illúzióink, sosem volt általános ez az ismeret, nem volt mindig kedvező a kép, és önhibáink is hozzájárultak ahhoz, hogy a Nyugathoz fűződő kapcsolatunkat általában viszonzatlan szerelemnek éreztük. Ismereteinktől, beállítottságunktól, sokszor múló hangulatunktól függően hol keseregtünk szerelmünk viszonzatlansága fölött, hol pedig haragudtunk, amiért annyiszor cserbenhagytak, föláldoztak a hatalmi egyensúly, mások megjutalmazá- sa, az idegen hegemónia, a világbéke, a stabilitás oltárán. De ha körbetekintünk, a szomszédainknál is hasonló jelenségeket és érzelmeket látunk. A lengyelektől a balkániakig ők is pajzsként fogták fel a hódítókat, addig, amíg a birodalmak be nem kebelezték őket, ők is az európai civilizáció előőrseként látják magukat a mai napig, s ha mi Trianon és 1956 kapcsán emlegetjük a megcsalatást, cserbenhagyást, elárulást, ugyanezt mondják ők Lengyelország felosztásairól, a müncheni szerződésről, a bécsi döntésekről, a Hitlerrel, majd Sztálinnal kötött különféle paktumokról. Tehát amit a következőkben Magyarországról, külpolitikai hagyományainkról és a történelemből levonható tanulságokról mondok, az jórészt érvényes egész Közép- és Kelet-Európára. Szent István, sőt a Géza fejedelem által több mint ezer évvel ezelőtt a németországi Quedlinburgba küldött követség óta a magyarság alapvetően a nyugati kapcsolatokra épít, tudva, hogy ez a megmaradás egyetlen útja, ugyanakkor nem fordít hátat közvetlen szomszédainak sem. Azok azonban, akik feladták a nemzeti érdekérvényesítés eszméjét, és kényelemből, egyéni előnyök kedvéért, vagy félelemből belementek az egyoldalú függésbe, mint István utóda, Péter, vagy Salamon ki18 Külpolitika
