Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 2. szám - INTEGRÁCIÓ, REGIONALIZMUS,KISEBBSÉGEK - Dunay Pál: Regionális együttműködés Kelet-Közép-Európában: befektetés eredmény nélkül?
Dunay Pál áramlását és az áruk és szolgáltatások kölcsönösen előnyös kereskedelmét szorgalmazták.32 A néhány hónappal később tartott krakkói csúcstalálkozójukon tovább léptek, és kijelentették, hogy jelentős nehézségekkel néznek szembe annak következtében, hogy a Szovjetunióval folytatott kereskedelmük gyakorlatilag összeomlott. Hozzá kellett volna tenniük, hogy a kereskedelem a hármak között is jelentősen csökkent.33 Ugyanakkor a krakkói találkozón számos konkrét javaslat született a hármak közötti gazdasági együttműködés intenzitásának növelésére. Három intézkedéscsoportot vizsgáltak meg: 1. Olyan megállapodások lehetőségét, ami a kereskedelmet liberalizálja, hasonlóan az Európai Közösséghez és az EFTA-hoz. 2. A tőkeáramlás lépésről lépésre történő liberalizálását. 3. Egy sor a pénzügyi szektort érintő további intézkedést, beleértve a pénzügyminisztériumok és a jegybankok képviselőiből álló munkacsoport létrehozását, a kettős adóztatás elkerülését célzó egyezmények és a beruházásokat ösztönző és védelmüket biztosító megállapodások kidolgozását és a közös cselekvés támogatását a bankszférában.34 Ami a szabadkereskedelmi övezet létrehozását illeti, a tárgyalások korai szakaszában kétoldalú megállapodások megkötésére gondoltak. Fennállt annak a veszélye, hogy az egész folyamat mindössze a kétoldalú kereskedelemben engedményeket eredményező megállapodások sorában ér véget. Néhány héttel később a krakkói dokumentum alapján az állam-, illetve kormányfők utasították külgazdasági együttműködésért felelős minisztereiket, hogy tartsanak találkozót, ahol megvitatják a kereskedelem liberalizálásának lehetőségeit. Ezen a rendezvényen már semmi kétség sem fért ahhoz, hogy a felek többoldalú szabadkereskedelmi övezetet létesítő megállapodást kívánnak kötni. A Nyugat támogatta a hármak együttműködését. Általában úgy tekintettek arra, mint olyan jelre, ami bizonyítja, hogy ezek az országok képesek multilaterális keretben együttműködni. A figyelem és támogatás teljesen érthető volt, hiszen e képesség elsajátítása előfeltétele a nagyobb multilaterális szerveződésekben való együttműködésnek. Ezt a magyar vezetés is pontosan látta, még ha soha nem is fejezte ki a véleményét olyan világosan, mint a cseh kormányzat egyik tisztségviselője, aki azon a véleményen volt, hogy az egész kelet-közép-európai szubregionális együttműködés egyetlen célja az, hogy kedvező benyomást keltsen a Nyugatban. A vita, hogy a visegrádi csoport tényleg ezt az utóbbi célt szolgálja csupán, vagy a résztvevők nemzeti érdekének megvalósításához járul hozzá, megjelent a magyar belpolitikában is, amikor egy ellenzéki képviselő a parlamentben kijelentette: „A lengyel-csehszlovák-magyar háromoldalú összefogást sem csak azért érdemes komolyan venni..., mert... amerikai államférfiaknak tetszett a visegrádi csúcstalálkozó. ...a hármak közös krakkói tiltakozása lendített végül a társulási szerződésekről folyó, megrekedni látszó vitán. A közös fellépés sokat javított az Európai Közösséggel külön-külön egyezkedő trió tagjainak tárgyalási pozícióján. Lengyelország, 20 Külpolitika
