Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Nagy Péter: Döntéshozatal az Európai Unióban: modellek, alkalmazások, komparativisztika
Döntéshozatal az Európai Unióban da során létrehozzák a közös bankrendszert; felállítják a bankot irányító nemzetközi igazgatóságot; a kormányok megszüntetik az adminisztratív akadályokat, kapcsolatokat hoznak létre a nemzeti és a magánbankok között; a tagállamok kormányai továbbra is figyelmen kívül hagyhatják az igazgatóság döntéseit, a kormányközi koordináció intézményesülése azonban valószínűtlenné teszi a nemzeti beavatkozásokat, a válsághelyzeteket kivéve; 90 - Módosítják az EU alapokmányát, a létrehozott nemzetközi banknak azonban még nem lesz abszolút hatalma a kormányzati tiltakozásokat elutasítani; ez a megoldás kompromisszumot tükröz; 100 - Létrehozzák az államok feletti bankot, a gazdaságok konvergenciáját a kormányzatok irányítják; a bank az egységes piac fejlődését támogatja; a tagállamok kormányainak monetáris politikáját a bank igazgatósága elvetheti. Az 50-es érték felett már kívánatos az európai bank létrehozása, bár támogatói másként képzelik el működését. A 80-as értéktől a 100 irányába történő elmozdulás azt jelenti, hogy az EU bankjának irányításában az igazgatóság függetlensége növekszik; 90-es értéknél független bank irányítja a pénzügyeket, bár hatalma még korlátozott; végül, 100-as értéknél a bank felelőssége minden gazdasági-monetáris területre kiterjed. A tárgyalások, melyeknek főszereplői Németország, Franciaország és Nagy-Bri- tannia voltak, eredménye közismert. Margaret Thatcher, akkori brit miniszterelnök az európai pénzügyi unió kérdésében kormányán belül és európai partnerei között is magára maradt, s ezzel váratlan és rendkívül gyors bukás várt rá. A tagállamok csúcstalálkozóin képviselt álláspontját és alternatíváit a szerzők a két döntéshozatali modell alapján értékelték, mindkettő, a várható hasznosság és a politikai érdek- szövetségek modellje is azt sugallta, hogy a német-francia kompromisszum túlságosan drasztikus volt, a brit-német változat azonban, melyet Strasbourg után figyelmen kívül hagytak és elvetettek, egy kevésbé ellentmondásos maastrichti szerződést eredményezett volna. Ezt a következtetésüket megerősíti Dánia Maastricht utáni eltérő véleménye, illetve a csak egy hajszállal megnyert referendum Franciaországban. A kutatók elemzésükben sikeresen anticipálták a bankrendszer struktúráját, a madridi csúcs összeomlását, a továbbhaladást Strasbourgban, illetve a Maastrichtban elért eredményeket. A várható hasznosság modellje konzisztensen azt sugallta, hogy ha a bankrendszer struktúrája a német-brit kompromisszumot fogja tükrözni, akkor ez stabil döntést eredményezhet, sőt további finomítása is a német-brit kompromisszumot jelezte a legoptimálisabbnak. A tényleges kimenetel azonban mégis különbözött a modellek prognózisaitól, s meglepetésre német-francia kompromisszumkötés következett be. A prognosztizált és a tényleges döntések közti eltérés alapján azonban arra a logikus következtetésre juthatunk, hogy Maastrichtban a tárgyaló felek egyszerűen elszalasztották politikai véleményeltéréseik minimalizálásának a lehetőségét. A szerzők azt az álláspontot képviselik, mely szerint jólle1997. tavasz 145
