Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 1. szám - MAGYAR KÜLPOLITIKA - Balogh András: A külpolitika prioritásai: nyelvhelyességi vagy politikai vita?
Balogh András jes megváltoztatásához vezettek. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a Szovjetunió kisebb szövetségesei meg- vagy visszaszerezték az addigiaknál lényegesen nagyobb szuverenitásukat, akkor még inkább természetesnek tarthatjuk, hogy különösen fontossá és sürgőssé vált egy az új helyzethez alkalmazkodó külpolitikai cél- és eszköz- rendszer meghatározása. A közép- és kelet-európai térség országainak új külpolitikai irányának meghatározásában nagyon sok közös vonás található. A nemzetközi megfigyelők érthetően éppen e közös vonásokra helyezik a hangsúlyt, rámutatva, hogy az egykori Varsói Szerződés országaiban alapvetően hasonló irányú gazdasági és politikai folyamatok zajlanak, mindenütt szétestek az állami tulajdonra és a tervgazdálkodásra felépülő szerkezetek, mindenütt elismerték a magántulajdon primátusát, valamint a külföldi tőke és piac különleges szerepét szinte valamennyi országban kialakult a privatizáció folyamata és minden állam elvetette Európa blokkakra osztását. Mindez odavezetett, hogy a közép- és kelet-európai országok útkeresésében - Oroszország és vele néhány szoros kapcsolatban álló ország kivételével, illetve jólismert eltéréseivel - határozottan kirajzolódott a meglévő nyugati integrációs szervezetekhez való kapcsolódás, a transzatlanti kötődések szorgalmazása és a nyugati értékrend elfogadása a külpolitika egészében. Ezek az általános megállapítások ma már közhelyszerű igazságoknak számítanak. Az árnyaltabb kép megrajzolása megköveteli, hogy az egyes államok sajátos vonásaira is figyelemmel legyünk. Ezúttal arra vállalkozunk, hogy a „prioritásokról" folyó vita keretében a magyar külpolitika néhány kérdésével foglalkozzunk. Folyamatosság és változás A mai magyar külpolitika, eltérően a térség többi országáétól meglehetősen erős folyamatosságot mutat az elmúlt 15 esztendőben. A hatvanas évek végétől kezdődő gazdaságirányítási reformfolyamata - visszaesésekkel és megszakításokkal - egészen a rendszerváltásig tartott. Ennek nyilvánvalóan külpolitikai vonatkozásai is voltak, bár ezek a gazdaságtól elmadottabban, jóval későbben és sokkal óvatosabban kezdtek kibontakozni. Az első szakasz a hetvenes évek második felét és a nyolcvanas évtized első éveit öleli fel. Ekkor a Szovjetuniótól, a Varsói Szerződéstől és a KGST-től való távolság- tartás nagyon óvatos lépései észlelhetők. Ennek ideológiai jellegű megnyilvánulásait a pártkapcsolatok alakulásában lehet leginkább figyelemmel kísérni: a külpolitikai döntésekben monopolhelyzetben lévő MSZMP - igaz, egy nehezen érthető és még nehezebben élvezhető - bizánci-kelet-európai pártzsargonban kezdett állást foglalni az eurokommunistának nevezett pártokkal való kapcsolatok fenntartása mellett, bírálta a szovjet vezetés befolyásos csoportjai által ösztönzött és a csehszlo4 Külpolitika
